„Keresd a békét…” – Német László nagybecskereki püspök a nemzetközi ministránstalálkozóról

Külhoni – 2018. április 16., hétfő | 12:57

A Vatikánban tárgyal a napokban Német László SVD püspök, a Nemzetközi Ministránsszövetség elnöke. Folynak az előkészületek az idei találkozóra, melyet július 28. és augusztus 4. között tartanak Rómában a következő mottóval: „Keresd a békét, és járj a nyomában!”

Az idei zarándoklat egyik újdonsága, hogy telefonos alkalmazás is segíti a résztvevőket – mondta el Német László püspök a Vatikáni Rádiónak adott interjújában. A Ministránsok Rómában nevű applikáció három részből áll: az elsőt már a zarándoklat előtt aktiválják, a második csak Rómában működik majd, a harmadik rész pedig otthon, a zarándoklat után áll majd a fiatalok rendelkezésére. A „főszerepet” Tarzíciusz, a ministránsok védőszentje játssza, aki meghívja a fiatalokat Rómába, ahol a résztvevő nemzetek bemutatják saját helyi egyházaikat. A fiatalok megismerhetik a legfontosabb római kegyhelyeket és a négy pápai bazilikát.

A pápai audiencián négy nyelven, szinkrontolmács segítségével hallhatják a Szentatya szavait a fiatalok: angolul, németül, franciául és magyarul. Nem véletlenül, hiszen a magyarok alkotják a ministránstalálkozó harmadik legnépesebb csoportját. A jelentkezők létszáma 70 ezer fő fölött van, a Kárpát-medencéből 1700 magyar fiatal jelezte részvételi szándékát. Augusztus elsején, 17.30-kor a Loyolai Szent Ignác-templomban Ternyák Csaba egri érsek mutat be magyar nyelvű szentmisét a fiataloknak.

Német László püspök az interjúban beszámolt arról, hogyan teltek a húsvéti ünnepek a délvidéki egyházmegyékben, illetve arról is, hogy jól haladnak a nagybecskereki egyházmegyei zsinat előkészületei. Mint mondta, Szerbiában nyugodt a politikai helyzet, és gazdasági téren is megkezdődött egy lassú javulás. A kormány pozitívabban áll hozzá a Katolikus Egyházhoz, köszönhetően annak is, hogy az elmúlt két évben az Egyház sokat tett a Karitászon keresztül – például a legutóbbi árvíz károsultjainak érdekében –, és kiveszi részét a menekültellátásból is.

Ugyanakkor fájdalmas, hogy folytatódik a nagy elvándorlás, mert az emberek nem hisznek a jövőben, nincsenek előttük távlatok. Reménytelenség és bizonytalanság jellemzi lelkiállapotukat; nehéz a maradás. Az oktatás és az egészségügy helyzete egyre romlik, utóbbi többek között azért, mert az ápolók, orvosok külföldre mennek dolgozni, sokkal jobb fizetésért. Általában az idős nagyszülők, egyedülállók maradnak otthon, akiket a külföldön dolgozó rokonok segítenek anyagilag, ugyanakkor nem fektetnek be ingatlanba, helyi vállalkozásokba, mint tették ezt például a hetvenes években.

Mit tehet ilyenkor a lelkipásztor? Hogyan tudja az Egyház segíteni a híveket a megmaradásban? Az alapvető hozzáállás az, hogy senkit nem akarnak lebeszélni arról, hogy a saját életéről döntsön. Ha lehetséges, a helyben maradásban támogatják őket. Ha nem, akkor igyekeznek megtartani az élő kapcsolatot a kivándorolt hívekkel. Gyakori jelenség, hogy nyaranta a családok hazajárnak, ekkor keresztelik meg a gyerekeket, tartják az esküvőket; illetve tavasszal vannak az elsőáldozások, bérmálkozások. Ezek a kapcsolódási pontok az anyafölddel. Hasznos lenne, ha a szerbiai magyar plébánosok és a kivándorlási célországok plébánosai (Ausztria, Németország) kommunikálnának egymással, hogy nyomon követhessék a hívek valós vallásgyakorlatát. A statisztikákon túl azonban Isten működik a világban, ezért bízzunk őbenne – tette hozzá a Vatikáni Rádiónak adott interjúban Német László SVD nagybecskereki püspök.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria