„A kereszténység nem lehet félkereszténység”

Mindannyiunk életében vannak fordulópontok. Változást jelent az új iskola, az egyetem, a munkahely, a házasságkötés, a hivatásválasztás… Talán olyan pont is volt életünkben, ahol radikális vagy gyökeres változás történt. Olyan vagy ahhoz hasonló, mint amiről a mai ószövetségi olvasmány szól.

A szentírási részlet főszereplője, a gazdag Elizeus tizenkét pár ökörrel szánt, amikor Illés próféta odamegy hozzá és rádobja köntösét. A találkozás valójában azonnali felavatás, a prófétaságba való beiktatás. Elizeust derült égből villámcsapásként éri a történés, de tisztában van a jelentésével. Nyomban elbúcsúzott szüleitől, habozás nélkül feláldozta az ökröket, az eke fáján megfőzte a húst, és odaadta az embereknek, hogy megegyék. Szabaddá válik minden köteléktől, hogy teljesen hivatásának éljen, amelyre Illés által az Úr meghívta.

Az evangéliumi szakasz arról tudósít, hogy Illéshez hasonlóan Jézus is elindul, hogy az Atyától kapott küldetést teljesítse. Tanítványaival együtt a szamariaiak földjén át tart Jeruzsálem felé és itt éri őket az este. Szállást kérnek egy faluban, azonban elutasítják őket. Nem kényelemből, hanem azért, mert ők izraeliták, akikkel a szamariaiak nem vállaltak közösséget. Az ellenséges viselkedést igen nehéz türelemmel elfogadni. A tanítványok az ellenséges magatartást ellenségességgel viszonoznák: nemcsak haragszanak, hanem az elutasítást meg is torolnák. Jézus azonban harag nélkül elfogadja az elutasítást és szó nélkül máshol keres szállást.

Tanítványainak a megfeddése kettős lecke. Egyrészt a Mester megérteti velük, hogy az örömhírt, az evangéliumot senkire nem lehet ráerőltetni: azt csak szabadon lehet elfogadni, kényszerítés nélkül. Másrészt eszükbe vési, hogy őt nem lehet fél szívvel követni, amelyben a szeretet gyakorlásával szemben fenntartások vannak.

A három példával, amely ezután következik, Jézus pontosan erre világít rá: aki az ő nyomába akar szegődni, az semmiféle feltételt nem állíthat.

Az elsőt, aki Jézus tanítványa akar lenni, emlékezteti, hogy neki sehol nincs otthona. Aki földi előnyre számítana, aki saját kényelméről nem tud lemondani, az nem lehet Jézus tanítványa.

A második találkozásnál maga Jézus szólít fel követésére. A meghívott azonban előbb szeretné eltemetni atyját. Hagyd a holtakra a holtakat, mondja Jézus. Vannak dolgok, amiket nem lehet későbbre halasztani. Ha nem ültem fel a vonatra, míg az állomásban állt, elindulta után bármennyit bánkódhatom: a kihagyott alkalom és az elszalasztott lehetőség nem tér vissza.

A harmadik, aki Jézus követésére vállalkozik, először el szeretne búcsúzni családjától. Jézus válasza: „Senki, aki kezét az ekeszarvra téve hátratekint, nem alkalmas Isten országára”. Az Elizeushoz hasonlóan faekével szántó embernek különösen figyelnie kellett, hogy nincs-e kő az eke útjában. Arra kell maximálisan odafigyelnünk, amire vállalkozunk. Nem tekinthetünk hátrafelé, mögénk. Jézus egész szívet kér, radikális döntést.

Erdély szent életű püspöke, Márton Áron így fogalmazott: „A kereszténység nem lehet félkereszténység, hanem totális: vagy egész, vagy semmi. A félkereszténység nem képes megkötni az omló partot.”

Én képes vagyok-e, Elizeushoz hasonlóan, habozás nélkül otthagyni mindent Jézusért? Vagy a földi kényelem, az előbb még elintézendő dolgok, a hátrafelé tekintgetés akadályoznak Jézus követésében?

Kovács Gergely/Magyar Kurír