„Mert valaki rád is gondol” – projekt a szenvedélybetegekért

A székesfehérvári RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia 2014. május 5. és 2015. március 31. között valósította meg a „Mert valaki rád is gondol” elnevezésű projektjét, együttműködésben Székesfehérvár Önkormányzatával, a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal, a Nemes Nagy Ágnes Kollégiummal és a SZÉNA Egyesület a Családokért civil szervezettel. A szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak való hatékonyabb segítségnyújtást célzó projektről Farnas Istvánnal, az ambulancia vezetőjével beszélgettünk.

 – Hogyan jött létre a „Mert valaki rád is gondol” projekt? Kiknek szánták ezt a programot?

 – Mivel nagyon sok a fiatal szerhasználó igénybevevőnk, és a számuk egyre növekszik, ezen kívül nagyon sok szülő kér segítséget a gyermeke szerhasználatával kapcsolatban, ezért kerestük a lehetőséget, hogy a lehető leghatékonyabban szólítsunk meg fiatalokat, fiatal szülőket, illetve függők, szenvedélybetegek hozzátartozóit. Ennek alapján éltünk a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által meghirdetett pályázati lehetőséggel, és a nyertes pályázat révén új programokat tudtunk nyújtani az intézményünkhöz fordulók számára.

 – A család hogyan vehet részt a gyógyításban?

– Egyszerűen a szeretet kifejezésével, megelégedéssel, megbocsátással, béketeremtéssel.

Amikor a gyermekem megtanul hálásnak lenni azért, amit kapott és nem követelőzik, akkor úgy gondolom, hogy jó irányba haladunk. A szenvedélybeteg a családi meg nem oldott problémáknak, feszültségeknek a tünethordozója. Ezért nagyon fontos, hogy a felépülésbe aktívan vonjuk be lehetőség szerint a teljes családot. A családban kezdődik minden. A szenvedélybetegség is és a gyógyulás is. Az elmúlt években rendszeresen találkoztunk szétesett életekkel, sokan élik át a munkahely, család vagy lakás elvesztését a függőségük miatt. A terápiák során egyértelműen kitűnt, hogy hol kezdődött ennek kialakulása. A család tökéletes fészek, ahol hosszú évek alatt a gyerekek személyisége formálódik, értékeket tanulnak, a szülők nevelnek, bármit is tesznek vagy mondanak, mindig nevelés történik. Hiába mondom a gyerekemnek, hogy ne igyál, ne kábítószerezz, ha én amúgy is dohányzom, vagy alkoholizálok. A nevelés eredménye a fiatal felnőttkorban látszik majd, amikor a leválás erőteljesebben elkezdődik. Jól neveltem szülőként vagy sem, megtettem-e mindent, hogy önálló legyen a gyermekem, az kiderül.

 – Mi volt a szerepe a RÉV-es munkatársaknak ebben a projektben, hogyan tudtak közvetlen segítséget adni?

 – A „Mert valaki rád is gondol” című projektünk négy fő programból állt. Az első a Nemzetközi Családi napon való részvétel volt, együttműködve a SZÉNA Egyesület a Családokért munkatársaival. Interaktív játékokkal, szimulációs, úgynevezett „részegszemüvegek” segítségével mutattuk be az alkoholhasználat hatásának különböző szintjeit, volt játékautomata, kvízjátékok, beszélgető sátor, itt kötöttségek nélkül beszélgettünk családokkal.

A második a családi életre nevelés program volt, amit a Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban valósítottunk meg. Több mint 20 alkalommal tartottunk foglalkozásokat a kollégiumban. Itt szó volt az egészséges párkapcsolat kialakításáról, a párkapcsolat alapjairól, tudatos családalapításról, családtervezésről, családi szerepekről, konfliktuskezelésről, felelősségvállalásról, önállóságról. A sorozatos foglalkozásoknak köszönhetően az alkalmak végén személyes kérdéseket is tettek fel a diákok.

A harmadik a hozzátartozói csoport volt. Sokszor találkozunk azzal, hogy a szenvedélybeteg hozzátartozója nem megfelelő hozzáállásával hátráltatja a terápiás folyamatot, továbbra is megbélyegzi a felépülésben levőt, ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a hozzátartozókat is megfelelő irányba tereljük, megfelelő hozzáállásra tanítsuk. A csoportfoglalkozásokon szó volt többek között a függőség kialakulásáról, a társfüggőségről, a visszaesés megelőzésről, teendőkről.

A projekt negyedik programja a szülő csoport volt „Összhang a családban” címmel, amelyet a SZÉNA Egyesülettel együttműködve valósítottunk meg. A foglalkozásokon fiatal szülők vettek részt, legfőbb témáink voltak: a családmodellek, családtervezés, családi szerepek, nevelési attitűdök, a következetesség fontossága, pozitív és negatív érzések kifejezése, probléma megoldási stratégiák, és nem utolsó sorban a szerhasználattal kapcsolatos információk. Miről ismerem fel a szerhasználatot, ki a felelős azért, ha kialakul valamilyen függőség? Mert minden a családban kezdődik.

 – A fehérvári RÉV-et kik keresik fel, és milyen gyakorisággal?

 – Intézményünkhöz jellemzően szerhasználók, függők, alkoholbetegek, dohányosok, játékszenvedélyesek és hozzátartozóik érkeznek, sokan valóban változni szeretnének, néhányan csak valamelyik családtag nyomására, elvárása miatt jönnek, jó képet szeretnének mutatni azzal, hogy hozzánk járnak. Jelen pillanatban több mint száz igénybevevőnk van, emellett iskolai prevenciós foglalkozásokat is tartunk általános- és középiskolákban, kollégiumokban. A megelőzés nagyon fontos, a kínálat nagyon nagy.

 – Megoldás-e a megelőző oktatás, hogy a város minden iskolájában legyen egy olyan tanfolyam, szervezett oktatás, ahol a szakemberek segítenek a szülőknek, pedagógusoknak hogyan kezeljék a droggal kapcsolatos problémákat?

 – A prevenció szükséges, de nem elégséges. Vannak diákok, akik otthon megtanulják a nemet mondás tudományát, képessé válnak erre, viszont egyre többen vannak olyanok, akik nem. Ezekkel a fiatalokkal foglalkozni kell, mert nemcsak a kínálatot kell csökkenteni, hanem a keresletet is. Miért van az, hogy 13-14 éves fiatalok már rég ismerik a részegséget, kábítószereznek és otthon senki nem ellenőrzi ezt? Teljes hétvégéket töltenek távol a szülőktől, és természetesen nem a nagyszülőknek segítenek a kertben. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy legyenek olyan jellegű foglalkozások, ahol a diákok tévhiteit el kell oszlatni, el kell mondani, hogy miért veszélyesek a függőségeket kiváltó szerek, és ami az egyik legfontosabb, hogy a szerhasználat megváltoztat, kivétel nélkül mindenkit. Jelenleg már általános iskolától kezdve foglalkozunk diákokkal. Pedagógusok számára pedig igénybe vehető a 40 órás akkreditált „Egészségpromóciós szemléletű, drogprevenciós tréning pedagógusok számára” című képzésünk, terv szerint ebben az évben is lesz több iskolában ilyen.

 – Hogy néz ki egy ilyen felvilágosító jellegű interaktív foglalkozás? Meg lehet-e győzni a fiatalokat, vagy a felnőtteket, hogy nem a káros szenvedélyek, a szerhasználat jelent megoldást problémáikra?

 – Az alap koncepció az, hogy jó, ha a prevenció több éven át tartó foglalkozás-sorozat. A legcélravezetőbb az, ha értékrend kialakítással foglalkozunk, képessé tesszük a fiatalokat jó döntések meghozatalára, a nemet mondásra, azaz, ha nem elrettentjük a diákokat. Megszoktuk már, hogy sokan kérnek tőlünk elrettentő előadásokat, viszont a mai fiatalnak divat a kábítószerezés. Nekik ez nem riasztó, hanem sokszor természetes. Amíg mi beszélgetünk erről, addig a környék iskolás fiataljai több százan kábítószereznek. Szerintük így lehet élni, egyesek szerint így kell élni, mi pedig arra neveljük őket, hogy lehet drog nélkül is élni boldogan, megelégedetten. A meggyőződés mindenkinél mást jelent. Van, akinek elég egy szerhasználat utáni rosszullét, vagy elég, ha elmondjuk a szerhasználat következményeit. Van aki a szintetikus szerek használatából adódóan különböző pszichés elváltozásokkal a pszichiátrián ébredve győződik meg, és van, aki vért hányva szerez tapasztalatot arról, hogy ez nem élet. Az öröm, a lebegés nem itt kezdődik.

 – Sok múlik a hozzátartozókon. Hogyan tudják őket segíteni abban, hogy saját élethelyzetükön hatékonyan változtassanak?

 – A szenvedélybeteg önerőből nem tud gyógyulni, de a hozzátartozó se tudja meggyógyítani, bármennyire is szeretné. A helytelen hozzáállás a leggyakrabban előforduló jelenség, amivel találkozunk, amit a hozzátartozó produkál, sokféleképpen. Például az alkoholbeteg esetében a hozzátartozó az „üldöző” szerepben, megfigyeléssel (láttam, hogy megint a kocsmában voltál), számonkéréssel (már megint ittál?), veszekedéssel (tönkreteszel engem és a gyerekeket is) neveli a szenvedélybeteget: az ital kiöntésével, az üveg elrejtésével, következmények nélküli fenyegetésekkel. Vagy a megmentő szerepben kifizeti a számláit, a munkahelyen fedezi, hogy csak beteg, majd átvállalja a szerepeket. Vagy pénzt ad, amikor tudja, hogy alkoholra költi, és sorolhatnánk.

 – De akkor mit tehet egy hozzátartozó? Mondana néhány tanácsot?

 – Az első, hogy beismerje a tehetetlenségét és azt, hogy neki is változnia kell. Meg kell érteni a betegséget és meg kell bocsátani. Szeretetteljesen kell szembesíteni, nem kell elfogadni a hazugságokat. Erősíteni kell a pozitív énképet. El kell engedni (ez néha magára hagyást is jelent). És nem utolsó sorban, kérjen segítséget szakembertől.

Az interjú teljes terjedelmében elolvasható az egyházmegye honlapján.

Fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír