A belső megújulás az első – Készülődés az eucharisztikus kongresszusra a Pécsi Egyházmegyében

Hazai – 2018. január 19., péntek | 13:16

Az Eucharisztia keresztény életünk forrása – ennek jegyében telik a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való készület első éve. A felkészülést a Pécsi Egyházmegyében egy tizenöt fős munkacsoport segíti.

A munkacsoport tagjai az egyházmegye papjai, közösségvezetők és olyan elkötelezett laikusok, akik mindennapi munkájuk során a hívek mellett a katolikus oktatási intézmények, köztük a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tagjaival is rendszeres kapcsolatban állnak. A tavaly pünkösdkor alakult csoport feladata az, hogy gyakorlati segítséget nyújtson az egyházmegyében élőknek, papoknak és híveknek egyaránt, akik a 2020-as kongresszusra egyéni és közösségi életüket újítanák meg.

A NEK-munkacsoport tagjai rendszeres megbeszéléseken értékelik az elmúlt időszak tevékenységét, és megfogalmazzák a jövőbeni terveket, feladatokat.

Legutóbb január 16-án Bonyhádon tartottak értekezletet, ahol a gyakorlatban hasznosítható ötleteket fogalmaztak meg: a hamarosan kezdődő nagyböjti időszakra eucharisztikus keresztút-elmélkedést juttatnak el a lelkipásztoroknak; a lelki áldozás támogatására imádságos szentképet adnak a híveknek, hogy megtapasztalhassák, nem csupán a szentáldozással kerülhetünk Krisztussal kapcsolatba; valamint keresik a lehetőséget, hogy az egyházmegye különböző képzésein részt vevő hallgatókkal is megismertethessék a NEK történetét és küldetését.

Az értekezleten távlati tervekről is szó esett, ezekről a Pécsi Egyházmegye honlapján értesülhetnek az érdeklődők. A felkészülést segítik továbbá a Vadfüge rovat hónapról hónapra megjelenő írásai – szintén az egyházmegye honlapján –, amelyek a korai tanúságok, elsősorban az egyházatyák munkái alapján mutatják be az Egyház eucharisztikus teológiáját.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria