A bíboros és a jezsuiták

Megszentelt élet – 2014. szeptember 20., szombat | 18:10

Erdő Péter bíboros volt a vendége a 100. évfolyamában járó A Szív folyóirat jubileumi ünnepségének, akit a pesti Jézus Szíve-templomban tartott hálaadó szentmise után Horváth Árpád főszerkesztő a lappal és a jezsuitákkal kapcsolatos emlékeiről kérdezett. Az interjút A Szív szeptemberi száma közli.

Bíboros úr a VIII. kerületben és környékén nőtt fel, így biztosan jól ismeri a Jézus Szíve templomot. A Szív folyóirattal is találkozott gyermekkorában?

– A Jézus Szíve-templom bejárata melletti kis könyvesboltban már akkoriban is lehetett különféle vallásos irodalmat találni, közülük több régebbi kiadványt is. Kéz alatt lehetett például a Bibliához is hozzájutni, s így egy-két régebbi jezsuita folyóirat is megtalálható volt.

Amikor 1950-ben más szerzetesrendekkel együtt a jezsuita rendet is betiltották, s a jezsuitákat elvitték a templomból, akkor mi maradt itt utánuk?

– Nemcsak mi, hanem ki! Ugyanis Tímár atya kisegítő lelkészi minőségben például haláláig itt szolgált. Talán ő volt az utolsó, akire a jezsuiták közül Ferenc pápa kritikája igaz lehet, hiszen „túl szigorú” gyóntató volt. Szokták mondani, hogy „meghintáztatta az emberek lelkét a pokol fölött”. Persze ez régen volt, ma már az egyházban nem az a gond, hogy a gyóntatás során túl szigorúak a papok, hanem hogy nem igazán ülnek ki gyóntatni a templomba. 

Bíboros úr mikor találkozott először jezsuitákkal, hogyan ismerkedett meg velük?

– A jezsuitákat ismerem, amióta az eszemet tudom. Édesanyámék egy családközösséghez tartoztak az '50-es években, amit Mihalik Imre atya szervezett. Ő jó kapcsolatban volt a jezsuitákkal, s amikor a politika nem tette lehetővé, hogy találkozzon a családokkal, akkor maga helyett néha jezsuitákat küldött egy-egy alkalomra lelkigyakorlatot tartani. Persze minket, gyerekeket közben általában elvittek az állatkertbe, hogy ne legyünk láb alatt.

Aztán kispap koromban gyakran kijártunk Makkosmáriára „kirándulni”, ahol akkoriban Kollár Ferenc jezsuita atya is szolgált, vele sokat beszélgettünk. Amikor azután kikerültem Rómába tanulni 1977-ben, ott is sok jezsuitával találkoztam. Bár én nem voltam a jezsuiták által vezetett Pápai Gergely Egyetem (köznyelvi használatban: Gregoriána) növendéke, mivel a Pápai Lateráni Egyetemre jártam, de Olis Robleda jezsuita professzor nálunk is tartott római jogi témában külön előadásokat.

Aztán a tanulmányaim után hazajöttem Magyarországra, 1980-tól az Esztergomi Hittudományi Főiskolán tanítottam, s addigra Lékai László bíboros úr megszervezte azt, hogy a Gregoriána egyes tanárai minden nyáron eljöhessenek hozzánk abból a célból – de részben azzal az ürüggyel –, hogy az itthoni egyházi bíróságok papi munkatársait tovább képezzék. A külföldi vendégelőadók között sok jezsuita volt. Abban az időben azonban a Gergoriánán latin nyelven folyt a kánonjogi képzés, s így itthon szükség volt egy tolmácsra, aki fordítja az előadásokat. Ez voltam én, s így lehetőségem volt jobban is megismerkedni például Urbano Navarrete jezsuita professzorral, s ez vezetet oda, hogy aztán 1986-ban meghívtak, hogy tanítsak a Gergoriánán.

A vendég jezsuitákról azt is el kell mondanom, hogy azért mindig találtak alkalmat arra, hogy az itthon szétszóratásban élő jezsuitákat is meglátogassák. Ennek a folyamatnak az volt a koronája, amikor a legfőbb jezsuita elöljáró, a baszkföldi származású Pedro Arrupe generális Magyarországra látogatott. Persze valamelyik újságnak rögtön le kellett hozni a hírt, hogy „vatikáni katonai küldöttség érkezett Magyarországra” Arrupe generális vezetésével.

A Gregoriánán meddig tanított?

– Két évig tanítottam a jezsuita egyetemen, majd csináltam magamnak egy „privát” Szent Ignác-i lelkigyakorlatot, annak eldöntésére, hogy belépjek-e a jezsuita rendbe vagy sem. Aztán végül azt a sugallatot kaptam, hogy ne legyek jezsuita, mivel ott a társaság római intézményeiben vannak úgyis elegen, s az itthoni, magyarországi helyzetben nagyobb szükség lehet rám. Így is volt. 1988 második félévétől meghívtak a pesti katedrára, s bár Paskai László bíboros úr azt mondta, hogy nem tiltja meg azt sem, hogy kint maradjak Rómában, de örülne neki, ha hazajönnék, én szívesen vállaltam az itthoni feladatot. Csak azt kértem a főpásztortól, hogy lehetőség szerint tarthassak néhány kurzust továbbra is a jezsuitáknál Rómában. Ez így is lett, s 16 évig jártam ki a Gregoriánára tanítani az itthoni tanítás mellett. Szóval, a jezsuitákkal mindig is nagyon jó kapcsolatom volt!

Ferenc pápa szavait sokan, sokszor idézik, néha kontextusból kiemelve ezek a szavak eléggé messze el is sodródnak a Szentatya eredeti szándékától, valódi mondanivalójától. Bíboros úrnak melyik a kedvenc idézete Ferenc pápától?

– Amit az első Úrangyala-imádságkor mondott a Szent Péter téren: „Isten nem fárad bele, hogy megbocsásson nekünk; mi fáradunk bele, hogy bocsánatot kérjünk tőle.”

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria