A chilei püspökök felszólaltak az abortusz legalizálása és a melegházasságok ellen

Kitekintő – 2014. július 28., hétfő | 15:07

„Az élet és a család Isten ajándékai valamennyiünk számára” – írja a chilei püspöki konferencia állandó bizottságának július 21-én kiadott jegyzéke, amelyben a főpásztorok az abortusz legalizálásával és a melegházasságokkal szemben emelnek szót. A Vatikáni Rádió olasz szerkesztőségének összefoglalója.

A testület elnöke, Ricardo Ezzati Andrello bíboros által aláírt dokumentumban hangsúlyosan szó esik két, Chilében igen aktuális  témáról: az egyik az azonos neműek közti házasságról szóló törvényjavaslat, a másik az a törvénytervezet, amely nemi erőszak, az anya életének veszélye vagy a magzat túlélésének lehetetlensége esetén engedélyezné az abortuszt.

A püspökök, mint írják, a napjainkban zajló korszakos változások ellenében az evangélium szavának kívánnak hangot adni a család és Chile érdekében. A főpásztorok ragaszkodnak az abortusz teljes elutasításához, mivel úgy vélik, hogy minden emberi jog közül a legelsődlegesebb az élethez való jog, amelyet a fogantatástól a természetes halálig tiszteletben kell tartani.

A dokumentum leszögezi, hogy azoknak az anyáknak a vállát egész elkövetkezendő életükben súlyos teher nyomja, akik nem kívánt gyermeküket elvetetik. Nekik a megbélyegzés helyett segítségre, támogatásra van szükségük, amelyet az Egyház a fiatalkorú anyákat támogató programokon és az újszülöttek örökbefogadásával foglalkozó alapítványokon keresztül meg is ad. Ezzel együtt megfogant emberi életekre nemet mondó törvényt nem tud támogatni a chilei püspöki konferencia, és tagjai úgy vélik, hogy az államnak inkább az életet eszmeileg és pénzügyileg is támogató intézkedéseket kellene hoznia.

A jegyzékben a chilei Egyház a család jelentőségét is hangsúlyozza, azt az emberi közösség legalapvetőbb értékeként határozza meg, fontosabbnak tartva a politikai és szociális intézményeknél, a törvényeknél és az alkotmánynál is. Az elváltakat az Egyház nem ítéli el és nem közösíti ki, ahogy azt sokan hiszik, ugyanakkor a házasság stabilitását kívánja erősíteni és a család szolgálatában álló törvényeket támogatja. A különböző neműek regisztrált élettársi kapcsolatát tekintve az Egyház kívánatosnak tartja, hogy az állam érvényesítse az ily módon együtt élők és gyermekeik törvényben rögzített jogait és kötelességeit, de egyúttal emlékeztet is arra, hogy ezek az együttélések jogilag nem tekinthetők egyenrangúnak a házassággal, amely férfi és nő stabil és felbonthatatlan szövetsége egy család létrehozására.

A püspökök szerint felszínes dolog a homoszexuális regisztrált élettársi kapcsolatot illetően úgy beszélni, mintha az a házassággal egyenértékű lenne, hiszen nem férfi és nő szövetségén alapszik, és nem rendelkezik a házassághoz hasonló stabilitással, az élet továbbadására szóló hivatással. A főpásztorok úgy vélik, hogy ha két azonos nemű együtt szeretne élni és javait meg akarja osztani, arra a jelenlegi törvényi keretek között is van lehetősége. A homoszexualitás nem Isten büntetése, ahogy sokan hibásan gondolják – szögezik le a chilei püspökök, hozzátéve, hogy az Egyház nem ítéli el a homoszexuálisokat.

Végül a dokumentumban a chilei püspökök hangsúlyozzák, hogy – a fogyasztói társadalom propagandájától eltérően – nem létezik tökéletes család, amelyben senki nem öregszik, nincs betegség, fájdalom vagy halál. Ha megnézzük a Szent Család példáját, láthatjuk, hogy az is számtalan drámával szembesült, de Isten Fia feltámadásának tanúja volt.

Magyar Kurír
(asz)

Kapcsolódó fotógaléria