Véget ért a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó – VIDEÓVAL

Külhoni – 2014. augusztus 20., szerda | 17:42

Érseki szentmisével zárult augusztus 16-án a 38. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT). A Gyulafehérvári Főegyházmegye legnagyobb ifjúsági rendezvényének a csíksomlyói Szent István Kollégium és a hozzá tartozó Mária-kert adott otthont – írta a rendezvény sajtóközleményében Csúcs István.

Több mint hétszáz, 14 és 30 év közötti fiatal regisztrált hivatalosan is a táborba, de ennél is többen voltak a nyílt programokon, a csütörtök esti előadáson és pénteki koncerten. A legtöbb fiatal székelyföldi településekről érkezett, de Brassótól Aradig, Gyulafehérvártól Szatmárig, Erdély már térségeiből is sokan voltak résztvevők.

„A hívők sokaságának egy volt a szíve–lelke” (ApCsel 4,32) – ezt a szentírási
idézetet választotta a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Ifjúsági Főlelkészsége a rendezvény jelmondatául. Az előadások és foglalkozások pedig azt kívánták megmutatni a fiataloknak, hogyan élhetik meg az egységet Istennel, és közösségeikben, mennyire fontos Isten akaratának elfogadása és az önismeret. „Fontos, hogy a fiatalok felfedezzék: a hit, a vallás egy járható út, hogy Isten létezik és megtapasztalható. Ugyanakkor a keresztények az öröm emberei, tudnak és szeretnek is szórakozni, idejüket tartalmasan eltölteni” – mondta Tamás Barna ifjúsági lelkész. Az általa és Veress Sándor ifjúsági lelkész által vezetett húszfős szervező csapat munkáját több mint száz önkéntes és cserkészek is segítették.

Öt napon át gazdag és változatos programon vettek részt a fiatalok. Délelőttönként színdarabok, tanúságtételek, dicsőítések voltak, ezt követték az Istennel, önmagukkal és embertársaikkal való kapcsolatról szóló előadások. A 12-14 éveseknek a CSIT visszajáró előadói, Steve Thomashefski és Majoros Tibor, a 17-19 éveseknek György Tibor marosvásárhelyi plébános, a húsz éven fölülieknek pedig Szénégető István atya, a főegyházmegye családpasztorációs lelkésze tartott előadásokat. Délutánonként műhelyfoglalkozások, sporttevékenységek, színes-hangulatos programok várták a fiatalokat. Csütörtökön a tábor díszvendége volt  Eperjes Károly, Kossuth-díjas színművész, aki előadásában helytállásra és nagyobb közösségben való tanúságtételre is biztatta az erdélyi fiatalokat. A CSIT-en szentmisét mutatott be Tamás József segédpüspök, Orbán Szabolcs provinciális, szombaton pedig Jakubinyi György érsek.

Az idei rendezvényen is megtartották a Made by God tehetségkutatót, Rózsa Rebeka lett az első helyezett. Görbe Norbert és Pál Kincső második, a Psallite Együttes pedig a harmadik díjas. A közönség díját Tunyogi György érdemelte ki produkciójával. A pénteki programot a Psallite és az Új Remény zenekarok éjszakába nyúló koncertje zárta.

A résztvevők véleménye szerint is sikeres CSIT programjainak képes beszámolói a médiacsapat jóvoltából a Főegyházmegye Ifjúsági Főlelkészségének www.csitinfo.ro honlapján, valamint a CSIT facebook oldalán is elérhetők.

Videó: Gyulafehérvári Főegyházmegyei Ifjúsági Lelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria