A franciaországi légikatasztrófa áldozataira emlékeztek Kölnben

Kitekintő – 2015. április 18., szombat | 13:35

Német közjogi méltóságok részvételével ökumenikus istentiszteletet tartottak április 17-én, pénteken Köln katolikus székesegyházában a Germanwings légitársaság márciusi dél-franciaországi katasztrófája áldozatainak emlékére. Az MTI tudósítását közöljük.

A szertartáson több mint 1400-an vettek részt, köztük az áldozatok több száz rokona és barátja, a katasztrófa feltárásában és a hozzátartozók támogatásában részt vevő szervezetek számos képviselője. Mellettük a francia és a spanyol kormány egy-egy minisztere is bekapcsolódott a megemlékezésbe.

Joachim Gauck államfő beszédében kiemelte, hogy a fájdalom és a gyász sokakban haraggá változott, miután kiderült, hogy a másodpilóta szándékosan kormányozta katasztrófába a gépet. Ez a „rettenetes tudat” még nehezebbé teszi a családtagok, barátok elvesztésének feldolgozását – mutatott rá.

Ugyanakkor a történtek elindították az együttérzés, a részvét és a segítségnyújtás hullámát, így „az emberi lélek mélységei” mellett azt is megmutatták, hogy „az ember képes jót cselekedni” – mondta a német szövetségi elnök a szertartáson, amelyen valamennyi halottra, így a másodpilótára is egy-egy gyertya emlékeztetett.

Rainer Maria Woelki kölni érsek a német országos televíziókban és rádiókban élőben közvetített istentiszteleten elmondott beszédében kiemelte, hogy az áldozatok hozzátartozóinak vigasztalásához „a szavak túl gyengék, de az, hogy itt vagyunk és a média révén még oly sokan mások is kifejezésre juttatják részvétüket, az azzal a vigasszal szolgálhat nekik, hogy nincsenek egyedül a magány óráiban”.

Pénteken a gyász jeleként valamennyi német kormányzati intézménynél félárbocra engedték a nemzeti és az uniós zászlót. A Lufthansa – a Germanwings anyavállalata – a vezető lapokban egész oldalas hirdetményben közölt részvétnyilvánító üzenetet a cégcsoport vezetői és munkavállalói nevében.

A Germanwings Barcelona–Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel március 24-én hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban. A gép két feketedobozának adatai alapján a másodpilóta bezárkózott a pilótafülkébe, és szándékosan idézte elő a végzetes süllyedést.

Fotó: Bundespraesident.de

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria