A gyulafehérvári kisszeminárium szkólája járt Nagyváradon

Kishírek – 2016. április 12., kedd | 12:58

A hivatás és a liturgikus misszió jegyében szakmai kirándulással egybekötött tartalmas és gazdag hétvégét töltött Nagyváradon április 8–10. között a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Kisszeminárium tizenöt fős kiskórusa Farkas László spirituális vezetésével.

A mai iskola jogelődje 1953-ban indult Erdély szent életű püspöke, Márton Áron kezdményezésére, Faragó Ferenc iskolaalapító vezetésével, aki nagy műveltséggel és kiváló szónoki adottságokkal is rendelkezett. Az intézmény a katolikus értelmiség képzését és annak egyházon belüli folyamatosságát tűzte ki célul. Mivel a régi rendszer az iskolát jogilag nem ismerte el mint katolikus középiskolát, gimnáziumot, csak úgy működhetett mint szakképesítést biztosító iskola, és ekkor kapta a kántoriskola nevet.

Szombaton, április 9-én szentmisével kezdődött a program a nagyváradi Szent László-plébániatemplomban. A reggeli után a kórus tagjai várossétára indultak, Nagyvárad épített örökségeiben gyönyörködve. Jártak a premontrei széktemplomban, és felkeresték az olaszi plébániatemplomot is, valamint a  székesegyházat.

A gyulafehérvári vendégek látogatásának csúcspontját a várad-szőllősi plébániatemplomban tartott vasárnapi ünnepi szentmise jelentette, amelyen ministráltak, előénekeltek (szkóláztak) és orgonáltak. A szentmise után az egyik diák röviden bemutatta az iskolát és küldetését.

A szentmise főcelebránsa és szónoka Farkas László spirituális volt, aki egyben az intézet ének- és zenetanára, valamint a fakultatív kántorképzés és oktatás vezetője. Az ünnepi szentmise után a vendégek négy kórusmű előadásával ajándékozták meg a várad-szöllősi híveket.

Forrás és fotó: Hírek.Várad.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria