A hírnök – Keresztelő Szent János ünnepéről

Leonardo da Vinci: Keresztelő Szent János
(1513–16, Louvre, Párizs)

Az egyház általában mennyei születésük, vagyis földi haláluk napján emlékezik meg szentjeiről. Keresztelő Szent János egyházi ünnepe azonban földi születésének napja: június 24., hiszen Lukács evangéliuma szerint (vö. 1,26) édesanyjának, Erzsébetnek foganása után hat hónappal látogatta meg Gábriel angyal Galilea Názáret nevű városában Máriát, és Jézus születését a 4. századtól kezdve december 25-én ünnepeljük. Hat hónap múlva lesz karácsony ünnepe. Mostantól rövidülnek a nappalok, de Jézus megjelenésétől kezdve növekedni fog a világosság. Jánost lefejezték, Jézust pedig fölemelték a keresztre. Ahogyan a Keresztelő mondta róla: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé kell lennem.” (Jn 3,30)

Keresztelő Szent János alakját júniusban és az adventi időszakban is elénk állítja az egyház, hiszen ő az, aki előkészíti az Úr útját, ő a prodromosz, az előfutár. A szinoptikusoktól némileg eltérően János evangéliuma (1,23) szerint Keresztelő János azt mondta önmagáról: „a pusztában kiáltó hangja vagyok. Tegyétek egyenessé az Úr útját!” A vers idézet Izajás könyvéből (40,3). János annyiban tér el a többi evangélistától, amennyiben ő hangsúlyozza a Keresztelő önmeghatározását: ő nem egyszerűen „a pusztában kiáltónak hangját” hallatja, hanem ő maga ez a Hang. Tehát Hang – görögül: phóné, latinul: vox –, és nem szó, ahogyan a bevett fordítások hozzák. Éppen a János-evangélium prológusának fényében érdemes határozott különbséget tenni hang és szó között, hiszen az így kezdődik: „Kezdetben volt a Szó [görög: logosz; latin: verbum vagy sermo], és a Szó Istennél volt, és Isten volt a Szó. Ő volt kezdetben Istennél.” Másvalaki a Szó, aki testté lett, és köztünk lakozott (Jn 1,14), és megint más a Hang. A Szó Krisztus, a Hang János.

Órigenész (3. század) és a nyomában Szent Ágoston (4–5. század) a szó és a hang különbségét és összetartozását kiemelve értelmezi Keresztelő Szent János és Jézus kapcsolatát. Ágoston minden általunk ismert Keresztelő Szent János ünnepén elmondott prédikációjában érinti ezt a kérdést.

„Ma nagy ember születésnapját ünnepeljük. Szeretnétek tudni, milyen nagy? Az Írásban ez áll: Asszonyok szülöttei között nem támadt nála nagyobb (Mt 11,11; Lk 7,28). A Szűz szülötte mondja ezt róla. Így tanúskodott tanúja mellett. Így ítélt a bíró saját hírnökéről. Ebben a tiszteletben kívánta részesíteni a Szó saját Hangját, ahogyan azt a ma reggeli olvasmányban is hallottátok. Krisztus a Szó, János a Hang, hiszen az Írás Krisztusról azt mondja: Kezdetben volt a Szó (Jn 1,1), János pedig önmagáról állítja: a pusztában kiáltó hangja vagyok (Jn 1,23, vö. Mt 3,3; Mk 1,3). A szó a szívbe, a hang a fülbe jut el. Ha a hang megüti a fület, de nem viszi el a szót az értelemig, meddő a hangzása, nincsen hasznos gyümölcse.

Nincs szükség hangra ahhoz, hogy a szívemben megszülessék a szó, de a hang segít eljuttatni a te szívedig azt, ami az én szívemben már megszületett. Lehetséges tehát, hogy a szó a hang elé lép, miközben hang nélkül nem lép elő. Nem azért hozzuk létre a hangot, hogy megszülje az addig nem létező szót, hanem, hogy megmutatkozzék az, ami volt már, csak éppen rejtőzött (vö. Jn 1,30). A szóról és hangról mondottakat lássuk meg Krisztusban és Jánosban! Keresd Krisztust! Kezdetben volt a Szó. Hol volt? És a Szó Istennél volt. Kezdetben Istennél! Mennyivel előttünk! Mennyivel fölöttünk! És a Szó testté lett, hogy közöttünk lakozzék (Jn 1,14). Honnan tudnánk ezt, ha nem hallanánk a hangot? Már halandó testben élt Krisztus az emberek között, azok mégis Jánoshoz mentek, hogy megkérdezzék tőle: Te vagy a Krisztus? (vö. Jn 1,19–20) János pedig, hogy igazolja: ő a Hang, rámutatott a Szóra. A Szó előtt járt, és elhárította magától az őt meg nem illető tiszteletet. Ujjával Krisztusra mutatott. Mert azoknak, akik arról kérdezték, hogy ő-e Krisztus, azt válaszolta János: Íme az Isten báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1,29 és 36): hallgassátok őt, ismerjétek fel őt! Őelőtte járok, őt hirdetem. Emlékezzetek csak, mit mondott! A pusztában kiáltó hangja vagyok. Készítsetek utat az Úrnak (Jn 1,23). Nem nekem, hanem az Úrnak. Mert őt hirdetem, amikor kiáltok. A hírnök hangja a bíró érkezése. Amikor pedig eljön az, akit hirdetek, és megpihen a ti szívetekben, neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem (Jn 3,30). Hiszen tudjátok, kedveseim, hogy amikor a szó igénybe veszi a hang segítségét, és a hallójáraton át behatol a szív birodalmába, a szó növekszik a szívben, a hang pedig lecseng a fülben. Nem marad meg a hangzás, amely megütötte a fület. Ahogy vég nélkül megmaradjon, mivel alászállt az értelemhez. Miért? Mert neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” (Sermo 293B)

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Wga.hu

Magyar Kurír