Kiadvány jelent meg a Jeruzsálemi Latin Patriarkátusról

Kultúra – 2018. május 27., vasárnap | 14:04

A Jeruzsálemi Latin Patriarkátus hivatala reprezentatív, angol nyelvű kiadványát Jungbert Béla, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend magyarországi helytartója ismerteti.

A Jeruzsálemi Latin Patriarkátus hivatala a kiadványban összefoglalja és bemutatja az egyházmegye és ezen keresztül a szentföldi latin, tehát római katolikus közösség egyházszervezeti és intézményi helyzetét.

Pierbattista Pizzaballa érsek, a patriarkátus apostoli adminisztrátora – korábban ferences kusztosz – előszavában arra buzdít, hogy halljuk meg Krisztus hívó szavát, az evangélium örömhírét, amely minden felelős emberi élet kegyelmi forrása.

Az érsek által vezetett egyházmegyében 55 plébánia működik, melyekben ma 88 pap szolgál. Munkájuk kiterjed a templomi liturgikus és egyéb papi szolgálat mellett az iskolai oktatásra, jótékonysági szervezetek, különböző testvéri közösségek, lelkiségi mozgalmak és egyéb katolikus vallási csoportok irányítására. Négy országban, Izraelben, Palesztinában, Jordániában és Cipruson mintegy 150 ezer hívőt pasztorálnak, akik sokféle tradíciót, kultúrát és nyelvet képviselnek, szoros egységben az Egyházzal. Az érsek „élő köveknek” és az „Egyház szívének” nevezi az ottani híveket, akiknek jogbiztonságáért és helyben maradásáért kéri a mi imáinkat is. Emellett felveti, hogy a világban élő katolikus közösségek, az eddigi segítségnyújtás mellett, partneri viszonyban felvállalhatnák egy-egy szentföldi plébánia támogatását, ami egyben egymás hitbéli gazdagítását is jelentheti.

Az egyházmegye alapítására 1099-ben, az első keresztes hadjáratot követően került sor. A nyugati lovagok érkezésekor nem volt rezidens pátriárkája az ottani keresztényeknek, ezért indokolt volt létrehozni az intézményt. Amikor Szaladin szultán 1187-ben elfoglalta Jeruzsálemet, a latin patriarkátus székhelyét ideiglenesen Akkóba helyezték át, ahol 1291-ig működött.

A későbbiekben a jeruzsálemi latin pátriárka sokáig csak címzetes méltóság volt. VI. Kelemen pápa 1342-ben egy kusztosz kinevezésével megbízta a ferences rendet az Egyház részéről a szentföldi szent helyek őrzésével. 1847-ben IX. Piusz pápa visszaállíttatta Jeruzsálemben a latin patriarkátust. Az újjáalapítást követően az első pátriárka a mindössze harminchét éves, ám igen tapasztalt vezető Joseph Valerga volt, aki jól ismerte a Közel-Keletet és több helyi nyelvet is beszélt. Az egyházmegye újjászervezésével egy időben a pápa megújította a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrendet is, amelyet a latin pátriárka irányítása alá helyezett. A két fontos intézmény egyidejű visszaállítása a szentföldi keresztény közösségek megőrzését és megerősítését szolgálta. A pápa bejelentette, hogy ezt a feladatot a Szentföldön a patriarkátus, a világ egyéb térségeiben pedig a lovagrend ide irányuló támogató tevékenysége hivatott ellátni.

A 19. század közepétől több más vallási szervezet és egyházi rend is megjelent a Szentföldön, amelyek azóta is jelen vannak ott, kiegészítve és segítve a latin patriarkátus szolgálatát a helyi pasztoráció és szociális munka, a szent helyek őrzése, a zarándokok fogadása és az úgynevezett biblikus tanulmányok folytatása terén.

A kiadványban jól áttekinthető térkép és táblázat foglalja össze a 4 országnak megfelelő 4 vikariátusban folyó munkát. Palesztinában, vagyis a Palesztin Autonómia területén, amely Ciszjordániát és a Gázai övezetet jelenti, több mint 4,8 millió ember él, akik közül mintegy 50 ezer a keresztény, köztük 22 500 a római katolikus. Jordániában 7,7 millió az állandó lakosság száma; a 170 ezer keresztény közül 50 ezer a római katolikus. Izraelben a 8,5 millió lakos közül 158 ezer keresztény, 80 ezer a latin rítusú. Cipruson 1,177 millióan élnek, akiknek többsége, 1,1 millióan keresztények, közülük körülbelül 35 ezer a római katolikus.

A kiadvány részletes adatokkal és képanyaggal bemutatja az egyházmegye egyes plébániáit. Az 55 plébánia közül Palesztinában 12, Jordániában 33, Izraelben 6, Cipruson pedig 1 működik, 3 pedig az Amerikai Egyesült Államokban. Most először szerepel hivatalos publikációban, hogy ide sorolják a Jeruzsálemi Latin Patriarkátus vezette amerikai plébániákat is.

A yonkersi arab-amerikai katolikus közösség a New York-i Szeplőtelen Fogantatás-plébániához tartozik. Az arab közösség temploma a Jó Pásztor titulust viseli, a hívek arab nyelvű és szentföldi származású, latin (római) rítusú katolikusok. A Morus Szent Tamásról elnevezett arab-amerikai észak-kaliforniai katolikus közösség San Franciscóban található. A hívek többsége palesztinai és izraeli származású katolikus arab, de sokan érkeztek az elmúlt években Szíriából és Irakból is. A harmadik, a dél-kaliforniai arab-amerikai katolikus közösség a térségben élő jordániai és palesztin származású híveket fogja össze. Ez a legaktívabb közösség a három közül, intenzív közösségi élettel, aktív „hazai” kapcsolatokkal.

A kiadvány bemutatja a patriarkátus egyéb intézményeit is. A Beit Jala-i (Betlehem melletti) papi szemináriumban 6 pap szolgál, a Seminarium Maiorban 26, a Seminarium Minorban pedig 35 hallgató tanul.

Az összesen 41 egyházi iskolában és 35 óvodában 19 ezer gyermekkel foglalkoznak a tanárok, az egyéb oktatók. Palesztinában 13 iskola és 12 óvoda, Izraelben 5 iskola és 5 óvoda, Jordániában 23 iskola és 18 óvoda van, míg Cipruson nincs ilyen intézmény.

A latin patriarkátus élén jelenleg az apostoli adminisztrátor áll, de van két emeritus pátriárka is, továbbá öt püspök, akik közül három emeritus. Palesztinában és Izraelben 37 egyházmegyés pap szolgál, Jordániában 38, Cipruson pedig kettő. Emellett tartósan külföldön van 11 pap. Az egyházmegyében 32 férfi és 73 női kongregáció működik.

A helyi egyház önerőből 300 lakóhelyet építtet 1250 család részére. Ebből Jeruzsálemben 104, Betlehemben 64, Ramallahban 52, Beit Jalában 24, Názáretben 56 épülhet fel.

A kiadvány felsorolja az egyházmegye legfontosabb támogatóit, melyek a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend; a különböző katolikus és egyéb keresztény szervezetek, kormányok, vagy ügynökségek; magánszemélyek, intézmények; nem-kormányzati, társadalmi civil szervezetek; segélyszervezetek.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria