A Kárpát-medence kenyerét áldották meg Kolozsváron

Külhoni – 2016. augusztus 22., hétfő | 15:30

Rekordméretű cipót áldottak és szeltek meg augusztus 19-én a kolozsvári Szent Mihály-templomban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Kárpát-medence kenyerét hatodszor sütötték meg a Szolnoki Művésztelepen, egy óriási kenyérsütő kemencében. A minden eddiginél nagyobb, 300 kilós kenyeret, amelynek hozzávalóit a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek adják össze minden évben, a háromszéki Diószegi László pékmester vezetésével dagasztották és sütötték meg augusztus 19-én.


Harmadik éve a Kolozsvári Magyar Napokra is sütnek egy hasonló méretű kenyeret – ezt áldották meg és szelték meg a történelmi magyar egyházak képviselői pénteken a Szent Mihály-templomban.

Veres Stelian római katolikus segédlelkész, Adorjáni Dezső evangélikus püspök, Rácz Norbert Zsolt unitárius lelkész és Bibza Gábor református esperes rövid imák után megáldották a nemzeti összetartozást jelképező kenyeret, majd megszelték. Ezt követően fiatalok vágták fel és osztották szét a szeleteket.

Forrás és fotó: Főtér.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria