A közel-keleti keresztények számára még nem látszik a nehézségek vége

Kitekintő – 2017. augusztus 13., vasárnap | 16:53

III. Ignác József antióchiai szír katolikus pátriárka adott interjút a Vatikáni Rádiónak annak kapcsán, hogy részt vett a Keleti Katolikus Pátriárkák Tanácsa tagjaként a szervezet ülésén a libanoni Dimanéban.

„Nagyon aggódunk az erőszak és a háború miatt, amely megrázta a Közel-Keletet, különösen Szíriát, Irakot és Egyiptomot. Újabb segélykiáltással fordulunk a nemzetközi közösséghez: Gondoljatok a túlélésünkre!” A keleti keresztények és katolikusok reménye és hite továbbra is erős, de még erősebb az a félelmük, hogy megfeledkeznek róluk, az erőszak áldozatául esett kisebbségről – fogalmazott III. Ignác József, antióchiai szír katolikus pátriárka a Vatikáni Rádiónak adott interjúban, miután a Keleti Katolikus Pátriárkák Tanácsa tagjaként részt vett a szervezet ülésén a libanoni Dimanéban. Két év kihagyás után gyűltek újra össze a pátriárkák; a háború és a bizonytalanság miatt kellett felfüggeszteniük rendszeres találkozóikat.

A szír katolikus egyház vezetője a katolikus és általánosságban véve a keresztény közösségről szólva elmondta, a Közel-Keleten egyfajta „alagútban” élnek; nem látják az erőszak alagútjának végét, de a haszonleső nemzetközi politikai visszaélések végét sem. Ezek ugyanis a közel-keleti régiót pusztán a gazdasági és stratégiai érdekeik területének tekintik. III. Ignác József pátriárka elítélte továbbá a keresztények menekülését, akik nem térnek vissza, különösen, ha fiatalokról van szó, mert veszélyeztetve érzik hitüket, emberi és polgári jogaikat. Lelkipásztorként a pátriárkák támogatást és védelmet nyújtanak híveiknek. Megértik az emberek félelmeit és kétségeit, mellettük állnak, és igyekeznek biztosítani őket az irántuk való maximális elkötelezettségükről, helyi és világszinten egyaránt. Egyben mindenkit arra buzdítanak, hogy továbbra is tegyenek tanúságot a békéről és a reményről.

A pátriárkák tanácsa figyelmének középpontjában állt az a kritikus helyzet, amely Libanonban alakult ki a nagyrészt szíriai menekültek túlzsúfoltsága miatt, akik ott találtak menedékre. A pátriárkák aggodalmukat fejezték ki a kényes egyensúly miatt a cédrusok országában. Olyan megoldásokra van szükség, amelyek tiszteletben tartják annak a helyzetét, aki menekülésre kényszerül, de létre kell hozni egy globális tervet is a libanoni nép védelmére, amely lehetővé teszi, hogy a menekültek visszatérhessenek hazájukba.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria