A köznevelés feladatainak minőségorientált fejlesztése – projektnap

Hazai – 2015. július 4., szombat | 16:50

A köznevelés feladatainak minőségorientált fejlesztéséért felelős projektet a Pécsi és a Székesfehérvári Egyházmegyék közösen bonyolítja le. A projektnapot június 23-án, Mohácson rendezték meg – tájékoztat a Pécsi Egyházmegye.

A katolikus intézményi értékek elmélyítésének gyakorlata, a humánkapacitás-felmérés módszertanának bemutatása, az intézmények kapcsolatrendszerének áttekintése, valamint a szülőkkel való kapcsolatrendszer erősítése volt a témája a szerdán Mohácson tartott projektnapnak.

A műhelymunka harmadik alkalmán Gyetvainé Szenczi Erika az iskolai módszertan témájában röviden beszámolt az eddigi munkáról. Tóth Lászlóné a június 23-ai téma ismertetésével kezdte meg előadását a katolikus értékek közvetítése, kialakítása és elmélyítése tárgyában. Ezt követően négy kiscsoportban folyt a munka, amelyekben előzetesen meghatározott szempontok és összeállítás szerint vettek részt az intézmények munkatársai. Tóth Lászlóné zárszavában hangsúlyozta, hogy Krisztus támaszként van jelen, ami a kapcsolatokat is meghatározza, ezért az intézményvezetők nincsenek egyedül.

A projektnapon elhangzott, hogy a humán erőforrás felmérésével átfogó kép nyerhető az intézmények jelenlegi helyzetéről. A későbbiekben ennek ismeretében kerül sor a képzési szükségletek összeállítására. A blokk végén a humán erőforrást felmérő kérdőívvel kapcsolatos információk hangzottak el. A kérdőívet a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő intézmények minden dolgozójának ki kell majd töltenie.

Tóth László előadásában felvázolta a partneri kapcsolatok legfontosabb elemeit, kiemelve a belső és külső kapcsolatok elemeit, fajtáit, valamint az intézmény partnerközpontú működésének fontosságát. Ezt követően közös beszélgetés zajlott a témában az intézményvezetőkkel a jelenlegi helyzet áttekintése céljából.

Nagy Péter előadása részletesen körbejárta azokat a tendenciákat és kihívásokat, amelyekkel mind családi, mind társadalmi szinten szembe kell nézniük a szülőknek, s így az oktatási intézményeknek is, külön hangsúlyozva a kapcsolatépítés lehetőségeit.

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria