A közösség áll a szatmári egyházmegye új tematikus évének középpontjában

Külhoni – 2015. április 22., szerda | 12:50

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye önátadásról szóló első tematikus évében „hitmélyítő" címmel indított plébániai lelkigyakorlatok vezetői tartottak találkozókat Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Nagybányán és Máramarosszigeten április 17-én és 18-án – olvasható az egyházmegye honlapján.

Az önátadásról szóló első tematikus évben „hitmélyítő" címmel indult lelkigyakorlat az egyházmegye számos plébániáján, a püspökség által kiadott segédanyagra építve. Csoportok alakultak, amelyek tagjai időről-időre találkoznak, és együtt keresve hitük mélyebb megélésének lehetőségét. Az egyházmegye pasztorális irodái tartják a csoportok vezetőivel a kapcsolatot, és meghatározott időközönként visszaigazolást, tapasztalatcserét, véleményt kérnek. Április 17-én és 18-án Nagybányán és Máramarosszigeten, valamint Szatmárnémetiben és Nagykárolyban tartottak ezért egyeztető találkozókat, melyeken ugyanakkor szóba került a következő két év közös tervezése is.

A résztvevők beszámolóikban elmondták, a hívek örömmel fogadták a lelkigyakorlat lehetőségét, és sokan vállalták a kiszakadást a napi teendőkből a lelkigyakorlat napjaira. A hitmélyítő kezdetén meg kellett tanulnia mindenkinek megnyílni, beszélni gondolatairól, amit a vélemények tiszteletben tartása segített. Aki kitartott, és következetesen részt vett a találkozókon, lelki fejlődésről, meghatározó élményekről számol be.

A Krisztus-közösség gondolatkörének szentelt következő két év megtervezéséhez a pasztorális irodák összeállítottak egy szerkezeti vázat, melyet ismertettek, ezt követően pedig véleményt, ötleteket vártak. Mindegyik helyszínen aktív tervezés indult. A résztvevők javasolták a lelkigyakorlatok folytatását, és számos témát gyűjtöttek össze a kísérő segédanyag számára. Élet közeli, a mindennapi helyzetekből, belső konfliktusokból forrásozó, és azokra választ váró kérdéseket fogalmaztak meg, hogy folytatódjon az egyházmegyében az a valós párbeszéd, amely a meglévők megtartását, megerősítését és a távolevők megszólítását célozza meg.

A püspökség irodái ezeket az ötleteket összegezik, és így kezdődik meg a tematika kibontása.

Fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria