A közösség szolgálatában – szabadtéri Márton Áron-emlékkiállítás nyílt Veszprémben

Hazai – 2016. szeptember 29., csütörtök | 12:30

Márton Áron személyében a teljességre törekvő igazi katolikus szellemiség testesült meg – fogalmazott Márfi Gyula érsek köszöntőbeszédében a 120 éve született erdélyi püspök emlékére a Szent Mihály-búcsú alkalmából nyílt szabadtéri kiállítás megnyitóján, szeptember 23-án a veszprémi várban.

Márton Áron küzdött az elnyomó nacionalizmus ellen, nemcsak a katolikusok és a magyar kisebbség, hanem a teljes kereszténység és az összes romániai kisebbség érdekében felemelte szavát – mutatott rá az érsek.

A nevelésben modern elveket vallott, azt tanította, hogy a gyerekeket nem programozni, hanem nevelni kell, a teljes ember kibontakoztatására: a test és lélek, illetve értelem, érzelem és akarat egységére kell törekedni. Sőt az intellektus fejlesztésében is sokszínűségre van szükség: a szakismeret alapos elsajátításának dialektikus egységben kell lennie az egyetemes műveltség elsajátításával. Márton Áron élete példa számunkra, hogy nekünk is minden veszéllyel dacolva helyt kell állnunk a katolicizmus fennmaradásáért Európában – hangsúlyozta Márfi Gyula.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, Márton Áron élete egy pásztor tanúságtétele, aki népével maradt a szörnyű megpróbáltatásokban, abban a korban, ami próbára tette az életeket és jellemeket. A városvezető hangsúlyozta: a püspök, bár elítélte a világháborúk utáni békediktátumok borzalmát, nem szított lázadást, helyette békére intett; nem kötött kompromisszumot, szelíd, de határozott szavát minden kisemmizett, jogfosztott érdekében felemelte.

Apostoli hivatásom teszi kötelességemmé, hogy szent hitünk közösségi tartalmát és az abból fakadó kötelezettségeket ne szűnjek meg hirdetni és munkálni.

Meg kell tanulnunk egymásért munkát vállalni és együtt dolgozni az élet minden területén – idézte Márton Áron első körlevelét Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Elmondta, A közösség szolgálatában című kiállítás célja a tanúságtévő püspök életét megismertetni minél több emberrel, mivel életpéldája minden időben vezetni tud minket napi küzdelmeinkben.

A nehéz időkben a Jóisten mindig küld olyan vezetőket, akik utat mutatnak. A magyarság számára a 20. században Márton Áron ilyen vezető volt, aki sok nehézséget kiállt az üldözöttekért, sorsközösséget vállalt velük – indította gondolatait Gaal Gergely, a Márton Áron-emlékév programbizottságának elnöke. Hozzátette: a Szent István alapította magyar államnak minden vészterhes korban kötelessége a keresztény Európa védelme, erre példa az erdélyi püspök is, és erre van küldetésünk, feladatunk nekünk is. Ahogy a magyar szentek himnuszában zengjük: „Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek, hazánkat így mentsd meg!”

A Gondviselő különös kegyelme, hogy a Márton Áron-emlékév alkalmából a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Pro Patria Egyesület által életre hívott kiállítás a Kárpát-medence több települése után éppen a Szent Mihály-búcsú idejére érkezett Veszprémbe. A Szent Mihály-bazilika és Veszprém város védőszentjének ünnepnapját Márton Áron égi születésnapján, szeptember 29-én tartjuk – hívta fel a jelenlévők figyelmét Pálfalviné Ősze Judit, a kiállítást Veszprémben fogadó Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ igazgatónője.

A megnyitón közreműködött a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskolában működő Veszprém Ifjúsági Táncegyüttes. Művészeti vezetőjük Hajdú Péter és Hajdú Viktória.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria