A Magyar Becsület Renddel tüntették ki Olofsson Placidot

Megszentelt élet – 2016. október 23., vasárnap | 22:27

A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehetett át Olofsson Placid bencés szerzetes és Tőkés László erdélyi református lelkész, európai parlamenti képviselő október 23-án, vasárnap az Országházban.


A kitüntetés átadásán Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a bátornál is bátrabb a két kitüntetett, „embert próbáló időben tettek tanúbizonyságot hitről és becsületről, szabadságról és hazaszeretetről”.

Olyan határhelyzetekben álltak helyt a rájuk bízottakért, amelyekben sok ember elbukott volna – emelte ki. „Bebizonyították, hogy a hősök igazsága mindig jövő idejű” – tette hozzá a kormányfő.


A miniszterelnök a magyar szabadság és az európai keresztény kultúra két bátor tanúságtevőjének nevezte a kitüntetetteket.

A századik életévében járó Olofsson Placid bencés szerzetes-papot 1946-ban tíz évre a Gulágra internálták kényszermunkára, és hazatérte után sem dolgozhatott sem papként, sem tanárként. Az indoklás szerint a kitüntetést a kivételes élethivatását a legembertelenebb körülmények között is reményt adó derűvel megélő, a sokféle megpróbáltatás ellenére is töretlen és lelkiekben egyre gazdagodó, páratlanul hosszú és példaadó életútja elismeréseként kapta.

A kitüntetések átadásán ott volt mások mellett Erdő Péter bíboros, Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát, és Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.


Olofsson Károly, szerzetesi nevén Olofsson Placid 1916. december 23-án született Rákosszentmihályon.

Édesapja, Olofsson Gusztáv középiskolai tanár volt Budapesten, édesanyja, Reihardt Jusztina tolnai sváb családból származott. Kisgyermekkorát Rákosszentmihályon töltötte, 1926-ban költöztek be a fővárosba. Az elemi iskola négy évének elvégzése után a nyolcosztályos budapesti Szent Benedek Bencés Gimnáziumba iratta be édesapja, ahol külön engedéllyel tizenhat és fél évesen érettségizett. Osztályfőnöke a neves bencés szerzetes, Szunyogh Xavér Ferenc volt. Középiskolás korában nagy hatást gyakorolt rá a tanintézmény és a cserkészet szellemisége. 1931-től részt vett az 1933-ban Gödöllőn rendezett világdzsembori előkészítésében.

Miután leérettségizett, 1933-ban belépett a Szent Benedek-rendbe. Pannonhalmán teológiát, a müncheni Lajos Miksa Egyetemen német nyelvet tanult 1935-től. Ezt követően Magyarországon magyar–német–bölcselet szakos tanári oklevelet és doktorátust szerzett 1939-ben. Ugyanezen évben szentelték pappá.

Egy évig káplánként működött Győrszentivánban, innen hívták be mint tartalékos főhadnagyot tábori lelkészi szolgálatra. 1941-től tizenegy hónapig szolgált a komáromi hadikórházban. Mivel beszédeiben a közkatonákat védte egyes tisztek megengedhetetlen viselkedésével szemben, 1942-ben lefokozták és leszerelték. Ezt követően a rend soproni, majd pápai gimnáziumában tanított.


1945 augusztusában rendi elöljárói abba a budapesti gimnáziumba helyezték át, ahol korábban ő is tanult, és ezzel egyidőben a Slachta Margit-féle Szociális Testvérek Társasága egyházi tanácsadójának nevezték ki. Mivel részt vett az akkori választási küzdelmekben, a baloldali újságok sajtóhadjáratot indítottak ellene. A főapát ezért áthelyezte Pannonhalmára, remélve, hogy így kevesebb figyelem irányul rá. Itt tartóztatták le 1946. június 5-én.

Néhány hétig az Államvédelmi Hatóság emberei hallgatták ki és próbáltak vallomást kicsikarni belőle egy nagyszabású koncepciós per megindításához, majd szovjet kihallgatók kezére adták. A szovjet katonai bíróság koholt vádak (terrorcselekmény) alapján a Szovjetunió munkatáboraiban letöltendő tíz évig tartó szabadságvesztésre ítélte, a Gulágra internálták (1946). Hamarosan itt is megtalálta életcélját: „Én nem diákokat fogok tanítani, ahogy elterveztem. Nekem az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban. Ez volt a hivatásom a lágerben tíz évig. Ezért voltam én a legboldogabb ember az egész Szovjetunióban, mert rám talált az életfeladatom.”

1955 novemberében térhetett haza Magyarországra. Szabadulását követően nem kapott működési engedélyt sem papként, sem pedig tanárként. Kezdetben fizikai munkás volt egy pesterzsébeti ládagyárban, majd tizenkét évig az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben (ORFI) dolgozott betegszállítóként, később mosodai munkásként, végül mosodavezetőként. 1969-től a Korányi-szanatórium mosodájának vezetésével bízták meg, innen ment nyugdíjba 1977-ben.

Papi hivatását sokáig csak titokban gyakorolhatta. A hetvenes évek közepétől kisegítő lelkészként működött a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánián.

2014-ben platinamiséjét ünnepelhette a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában, amelynek keretében Várszegi Asztrik főapát Ferenc pápa áldását közvetítte felé.

Forrás és fotó: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria