A Nagy Háború színterére is eljutott a katonák védőszentjének ereklyéje

Külhoni – 2016. október 18., kedd | 17:17

A 350. Számú Szent Márton Cserkészcsapat és a Visegrádi Szent György Lovagrend munkája eredményeként október 15-én új, magyar nyelvű szöveggel is ellátott táblát helyeztek el az I. világháború délnyugati, szlovéniai hadszínterén, a Segeti tábor emlékhelyén, ahová Szent Márton ereklyéjét is elvitték.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A 350. Számú Szent Márton Cserkészcsapat és a Visegrádi Szent György Lovagrend évek óta tartó munkájának újabb állomásához érkezett: új, magyar nyelvű leírással is ellátott információs táblát helyeztek el az egykori segeti tábor területén (Szlovénia), mely egykor az Osztrák–Magyar Monarchia frontvonalból kivont csapatainak pihentetését és feltöltését szolgálta.

Az első világháború centenáriumához és Szent Márton születésének 1700. évfordulójához is kapcsolódott az a különleges esemény, hogy a katonák védőszentjének nemrég Celldömölkön megtalált ereklyéjét Aigner Géza répcelaki plébános Bokor Zoltán atyával, cserkészek, lovagok, hagyományőrzők kíséretében vitte el az egykori délnyugati hadszíntérre.

A zarándokok az egykori tábor területén pihenő- és óvóhelyként is szolgáló Pečinka-barlang előtt szentmisén vettek részt.


A kétnyelvű szentmisén, melynek főcelebránsa Dinko Bizjak helyi plébános volt, sok környékbeli és magyar hívő vett részt. Aigner Géza az egykori hadszíntéren Szent Mártonról mint követendő példáról beszélt, hozzá hasonlóan ugyanis „mi is a jó harcot akarjuk megharcolni, küzdve Isten országának építéséért”.

A szentmise után átadták az új információs táblát a segeti tábor irányjelző emlékművénél. Fülöp András, a zarándoklat szervezője bevezetőjében elmondta: „2014-ben elkezdett munkánkat folytatjuk. Az ismertebb, látogatottabb emlékhelyeken lecseréljük és magyar nyelvű szöveggel is ellátjuk az információs táblákat.”

A szlovén és magyar himnusz eléneklése után Szilágyiné Bátorfi Edit ljubljanai magyar nagykövet mondta el ünnepi beszédét. A nagykövet asszony beszédében kitért az első világháború színtereire, ahol sok ezer magyar katona küzdött. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a közös megemlékezések, a „Béke Ösvényén” (Pot Miru) elhelyezett többnyelvű információs táblák tovább erősítik a szlovén–magyar kapcsolatokat, illetve jövőbeli tervként említette egy központi emlékhely létrehozását.


Beszédében hangsúlyozta: „Fontos a magyar szervezetek elhivatottsága. Külön kiemelem a cserkészek munkáját, hiszen rendkívül fontos, hogy az emlékezet ápolásából a fiatal generáció is kivegye részét, ami garancia arra, hogy a szlovén földön nyugvó több tízezer magyar katona emléke nem merül feledésbe.”

Illés Károly, Szombathely alpolgármestere beszédében a katona szent emlékének ápolásáról beszélt, melynek eredményeként nemcsak Szombathelyen, de egész Magyarországon Szent Márton-emlékévet ünnepelünk 2016-ban. Az alpolgármester kiemelte: „Szent Márton példakép. A jólelkűség, a felebaráti szeretet, a segítségnyújtás, a szolidaritás, az egyszerűség példaképe. Évezredeken átívelő szellemi örökségét mi, szombathelyiek is őrizzük, emléke előtt tisztelgünk.”


Magyar katonadalok eléneklése után Stojan Cotič, az egykori tábor közelében fekvő Miren-Kostanjevica község alpolgármestere szólt az emlékezőkhöz; beszédében kitért a Komeni-fennsíkon száz éve vívott harcok súlyosságára, valamint a Béke Ösvényének 2003 óta tartó felújítására. Stojan Cotič a folyamatban lévő munkákról is szólt; jelentkeztek az Interreg Szlovénia–Olaszország pályázatra Szent Márton útjainak megjelölésével, amely úthálózat kezdőpontja Szombathely. Feladatuk Szent Márton útját Logatectől a Vipavai-völgyön át egészen az olasz határig útjelzésekkel ellátni.

A szlovéniai megemlékezés után immár Olaszországban, San Martino del Carsóban folytatódott az emlékzarándoklat. Doberdó, s vele San Martino del Carso település és környéke fogalommá vált. Az első világháború súlyos harcainak színtere volt, melyet az ott harcoló katonák „földi pokolként” emlegettek.

A szegedi Meritum Egyesület és a San Martino del Carsó-i Karszti Barlangkutató Egyesület Történeti Kutatások Osztálya által Magyarok a Doberdón címmel meghirdetett ünnepi rendezvény részeként a Szent Márton tiszteletére szentelt templomban szintén kétnyelvű szentmisén emlékeztek meg a hívek Szent Márton ereklyéje előtt az első világháború áldozatairól, hőseiről.


Redipuglia plébánosa beszédében Szent Mártonról mint lelki emberről, majd a tours-i püspök és Szent Benedek kapcsolatáról szólt – mindkét szent egyben Európa védőszentje is. Mint mondotta: „Nursiai Szent Benedek Montecassino hegyén alapította meg kolostorát rendje számára. A templomban pedig Márton tiszteletére oltárt is állíttatott.”

A délutáni program az egykori templomdombon folytatódott faültetéssel. A szegedi 46. gyalogezred katonái 1916 júliusában küldtek haza egy repeszektől, golyóktól szétroncsolt szederfatörzset San Martino del Carsóból. Ezzel is szerették volna érzékeltetni a katonák, hogy miként egy fa is sokat szenved és sokmindent kibír a frontvonalban, úgy a katonáknak is milyen sok fizikai, lelki szenvedést kell elviselniük.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria