A pápa az újságírókhoz: „Albánia szép jel a világ számára”

Kitekintő – 2014. szeptember 21., vasárnap | 16:37

A vallások közötti békés együttélés Albániában szép jel a világ számára – mondta Ferenc pápa az 50 újságírónak, akik vele utaztak a repülőúton Tiranába. A Vatikáni Rádió hírét közöljük.

10 különböző ország média képviselőiről van szó, akik elkísérik a Szentatyát az albániai villámlátogatásra.

„Albánia egy olyan ország, amely nagyon sokat szenvedett, de aztán sikerült megtalálnia a békét a vallási különbözőségek között” – mutatott rá a pápa. „Ez egy szép jel a világ számára: a párbeszéd, a béke és az egyensúly a jó kormányzás érdekében.”

Majd jó munkanapot kívánt az újságíróknak a pihenőnap helyett. „Sűrű, munkával teli nap lesz – tette hozzá. – Nagyon jót tesz, ha az emberek tudnak arról, hogy mit csinál a pápa és az egyház” – mondta. „Kérem, imádkozzatok értem” – zárta rövid üdvözlő szavait a pápa.

P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő ezt követően köszönetet mondott Ferenc pápának, és biztosította: „Mint mindig, most is nagy örömmel végezzük szolgálatunkat üzenetének terjesztésében. Szép napot kívánunk!”

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria