A pápa a ruandai elnökhöz: A népirtás eltorzította az Egyház arcát

Ferenc pápa – 2017. március 22., szerda | 9:51

Ferenc pápa március 20-án fogadta a Vatikánban Paul Kagamét, a Ruandai Köztársaság elnökét és kíséretét. A politikus a pápai audienciát követően találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Richard Gallagher érsekkel, az államközi kapcsolatok titkárával.

A találkozókról a Szentszék sajtóközleményben tájékoztatott. Eszerint a szívélyes hangú megbeszéléseken a felek emlékeztettek a Szentszék és Ruanda között fennálló jó kapcsolatokra, elismeréssel szóltak a társadalmi, politikai és gazdasági stabilizációs folyamatban elért lépésekről, kiemelték az állam és az Egyház együttműködését a nemzeti kiengesztelődésben, valamint a béke megszilárdításában, mely egész Ruanda javát szolgálja.

A pápa a maga részéről mély fájdalmának adott hangot a Szentszék és az Egyház nevében a tuszik ellen elkövetett népirtás miatt. Szolidaritását fejezte ki az áldozatokkal és mindazokkal, akik továbbra is szenvednek a tragikus események (a ’90-es évek véres polgárháborújának) következményei miatt. Szent II. János Pál pápa gesztusa nyomán, amelyet 2000-ben tett, most Ferenc pápa újra Istenhez fohászkodott bocsánatért az Egyház bűnei és mulasztásai miatt, amelyeket tagjai, köztük papok, szerzetesek és szerzetesnők elkövettek, engedve a gyűlöletnek és az erőszaknak, elárulva evangéliumi küldetésüket.

A pápa annak a reményének adott hangot, hogy az akkor elkövetett mulasztások beismerése, melyek sajnálatos módon eltorzították az Egyház arcát, a nemrég véget ért irgalmasság szentéve és a ruandai püspökök hozzá kapcsolódó közleménye fényében hozzájárul az emlékezet megtisztításához, reményt és megújult bizalmat ad a békés jövőhöz, tanúskodva arról, hogy ténylegesen együtt lehet élni és dolgozni, ha a középpontba az emberi személy méltóságát és a közjót állítjuk.

A ruandai elnök vatikáni találkozóin véleményt cseréltek a térség politikai és társadalmi helyzetéről, különös tekintettel a konfliktusok vagy természeti csapások sújtotta régiókra. Aggodalommal szemlélik a számos menekült és migráns jelenlétét, akik a nemzetközi közösség és a regionális szervezetek ellátására és segítségére szorulnak – olvassuk még a szentszéki közleményben.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria