A pápai magánlakosztály is látogatható lesz Castel Gandolfóban

Kitekintő – 2016. október 20., csütörtök | 19:00

A Szentatya szándékának megfelelően október 21-től az egykori pápai nyári rezidencia eddig nem látogatható részei is megnyílnak a zarándokok és a turisták előtt az Albanói-tó partján – tájékoztatott az ANSA olasz hírügynökség.


A látogatók október 21-étől beléphetnek az egykori pápai lakosztályba és a kápolnába is, ahol az egyházfők elmélyedtek az imádságban, miként azt a Szentatya is tette XVI. Benedek emeritus pápa társaságában, 2013 márciusában, a megválasztását követően. Az érdeklődők megtekinthetik a Castel Gandolfó-i Apostoli Palota könyvtárát, a dolgozószobát, valamint a svájci gárdisták szalonját és a konzisztóriumi termet, amely a pápa és a bíborosok találkozóinak helyszíne volt.


Az ünnepélyes megnyitóra október 21-én kerül sor, amelyen Antonio Paolucci, a Vatikáni Múzeum vezetője mellett felszólal Osvaldo Gianoli, a pápai villák igazgatója, valamint a Vatikáni Múzeum történeti gyűjteményének kurátora, Sandro Barbagallo. A rendezvény keretében A szépség egyesít bennünket című kínai népzenei koncertet is meghallgathatja a megnyitó közönsége.

Forrás: ANSA

Fotó: National Catholic Reporter, ANSA

Magyar Kurír
(ie)

Kapcsolódó fotógaléria