Szellemi box – A posztmodern kor istenkereséséről mutattak be könyvet Nagyváradon

Külhoni – 2018. április 16., hétfő | 17:06

Diósi Dávid gyulafehérvári egyházmegyés pap „»A te arcodat keresem, Uram« (Zsolt 27,8). Puzzle-darabok posztmodern korunk istenkeresőiről/-nek” című új kötetét mutatták be április 13-án a nagyváradi püspöki palota dísztermében.

Böcskei László megyéspüspök először egy személyes élményét osztotta meg, s a szerzővel való nem egészen új ismeretségéről beszélt. A professzor olyan személyiség, aki tudja, mikor kell jobban megnyomnia – úgymond – a gázpedált, de könyvében arra is figyelmeztet: van idő, amikor lassítani kell, hogy normális tempóban tudjunk haladni kitűzött célunk felé. Úgy alkot, hogy törekszik megfelelni a mai kor kihívásainak, közben a dolgok mélyére lát, tartja a helyes irányt.

Kovács F. Zsolt püspöki irodaigazgató, a könyvbemutató moderátora, így jellemezte a szerzőt: Temesváron született, Gyulafehérváron él papként, liturgikát tanít, egyházzenei műveltséggel rendelkezik, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Kar Pasztorálteológiai Intézetének professzora, ugyanakkor menedzser is: a gyulafehérvári papnevelő intézet gazdasági igazgatója. Korábban sportolt, boxolt, de most már természetesen csak szellemi téren űzi ezt a tevékenységet. Ez a kötet a harmadik a posztmodernségről szóló sorozatban, melynek darabjai ugyan együvé tartoznak, mégsem kell köztük szoros összefüggést keresni.

Aki pedig úgy veszi kezébe az idén megjelent, most Nagyváradon is bemutatott „A te arcodat keresem, Uram” (Zsolt 27,8). Puzzle-darabok posztmodern korunk istenkeresőiről/-nek című könyvet, hogy határozott választ szeretne kapni arra, mi a posztmodern, hol a helye ebben a katolicizmusnak, vagy milyen irányba fog fejlődni, annak csalódnia kell. A kiadvány ugyanis inkább elmélkedés, ahogy a szerző fogalmaz: „szellemi, lelki időpazarlás”, gondolatmorzsák füzére. Nem kell és nem is lehet úgy olvasni, mint egy regényt, hiszen a nagy elbeszélések ideje lejárt. Mintha az Egyház párhuzamos pályára került volna a társadalommal, ezért inkább eredetiségre, frappánsságra, életszerűségre van szükség, hogy Isten ajándéka, vagyis a kereső ember megtalálja a kiutat, a csendet, mely megteremti számunkra a bölcsességet.

Diósi Dávid arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiadvány két „kisebb testvére” 2012-ben és 2014-ben jelent meg. A kérdésre, hogy a kora középkor kutatójaként hogyan jutott arra, hogy a posztmodernizmusról írjon, elmondta: kedveli a kihívásokat, és amikor tíz évvel ezelőtt elkezdett liturgikát oktatni, azt tapasztalta, hogy bár a tanítványai csak néhány évvel fiatalabbak nála, nehezen érti meg őket, teljesen másképp gondolkodnak. Egy osztályfőnöki órán ezért felmerült, hogy kéne egy szemináriumot szervezni a posztmodern korról – próbálják meg közösen körültáncolni ezt a kérdéskört.

A vitákkal tarkított eszmecsere gyümölcse lett a három kiadvány. Az első még visszafogottabbra sikerült, korunk vallásosságára és az esztétikára fókuszált; a másodikban arra terelődött a hangsúly, hogy párbeszédre van szükség még az Egyházon belül is; a harmadik, szimbolikus elemekkel tűzdelt kötet a korábbi elmélkedések eredményének csokorba foglalása, hogy aztán a különböző puzzledarabok beilleszkedjenek a nagy egészbe, mely nem más, mint az üdvtörténet.

Forrás és fotó: Romkat.ro; Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria