A Sarutlan Kármelita Rend erdélyi alapításának története

Megszentelt élet – 2015. április 19., vasárnap | 13:10

A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tette közzé a marosszentgyörgyi kármelita kolostor alapításának történetét, amely egyben betekintést nyújt a kármelita rend történetébe is.

 

A Kármelita Rend a szentföldi Kármel hegyén született, ahol a 12. századi keresztes hadjáratokat követően több nyugati származású volt keresztes vitéz is letelepedett az Illés forrás körül, hogy remeteként szolgáljon Istennek. Illés próféta szellemi örököseiként szerettek volna Isten jelenlétében élni és az ő buzgalmával imádságos élet révén előmozdítani Isten országának ügyét.

Ezek a közösségben élő remeték Albert, Jeruzsálemi pátriárkától kértek és kaptak saját Regulát 1209 körül. A szaracénok nyomására azonban hamarosan el kellett hagyniuk a Kármel hegyét, és visszatértek Európába. Itt a kolduló rendek közé sorolták be őket és lelkipásztori szolgálatot is felvállaltak. A rend női ágát Boldog Soreth János generális alapította meg 1452-ben.

A rend életében a történelem során több reformkísérlet is volt, amelyek közül a legsikeresebb Avilai Szent Terézé 1562-től kezdődően. Már Szent Terézia életében önálló tartománnyá váltak a reform nyomán született kolostorok, később önálló renddé Sarutlan Kármelita Rend néven, amely Jézusról nevezett Szent Teréziát tiszteli alapítójaként, akinek 5. születési centenáriumát idén ünnepli a rend és az egyház.

Az első kármelhegyi remeték Illés prófétát választották életük modelljévé, a magányos és Isten ügyéért bátran síkra szálló prófétát, aki mély barátságban élt Istennel. A kármeliták mottójukat is tőle vették: „Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Istenéért.” A rend teljes neve – Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Rendje – jelzi, hogy női eszményképet is választottak maguknak, a Boldogságos Szüzet, aki befogadta, hordozta és világra hozta az Igét. Ez a választás alapozza meg lelkiségünk máriás és biblikus jellegét.

Szent Terézia hűen ragaszkodott ahhoz, amit szent őseink éltek, ahhoz akart visszatérni, ugyanakkor a kezdeti karizmát saját személyes karizmája és misztikus élményei révén gazdagította. Egyensúlyba hozta a magány és a közösségi élet, a csend és a testvéri együttlétek idejét, megőrizte a kétkezi munka hagyományát, megerősítette a klauzúrát, vagyis kialakította a közösségben megélt szemlélődő életforma feltételeit, és életüknek missziós dimenziót adott. Az ő ajándéka az a fajta belső ima, amit az Úrral való barátságként határozott meg, s amelynek naponta két órát szentel a sarutlan kármelita nővérek napirendje.

A rendi karizma öt kulcsszava: ima, kétkezi munka, csend, magány és testvéri közösség.

A marosszentgyörgyi közösség története

 

A közösség 2006-ban érkezett Romániába Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek kérésére. Az alapítás előzményeihez tartozik, hogy az 1990-es évek elején több erdélyi magyar fiatal lány ment Magyarországra a Pécsi Kármelbe, és közülük többen szerzetesnővé is váltak az ottani közösségben. Az érsek már 1997 novemberében ellátogatott Pécsre, hogy „leányait hazahívja”, hogy erdélyi alapításra kérje fel a közösséget. Ez a felkérés korainak bizonyult, hiszen a kommunizmust követően akkor indult újra az ottani közösség, de amint lehetségessé vált, igyekeztek eleget tenni a meghívásnak.

A Marosszentgyörgy határában lévő kolostor alapkövét 2005. február 11-én tették le ünnepélyesen Jean Claude Périsset apostoli nuncius, Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök, valamint számos pap és hívő jelenlétében. A kolostort az érsekség építtette 2005 és 2006 között és 2006. október 1-jén szentelték fel Lisieux-i Szent Teréz tiszteletére.

Az imádságos és közösségi életet három nővér kezdte el 2006 novemberében. Létszámuk mára hat főre bővült az anyakolostor jóvoltából. Jelenleg öt erdélyi és két magyarországi származású nővér alkotja a közösséget. Az elmúlt évek során kialakítottak három műhelyt: a liturgikus gyertyadíszítőt, a könyvkötőt és a varrodát.

A kétkezi munka nyomán kialakult a kolostor környezete, jelenleg pedig az önellátás körülményeinek megteremtésén dolgoznak a nővérek. Az emberek szívesen keresik fel a kolostort, hogy elcsöndesedjenek, hogy a szerzetesnővérek imájába, munkájába bekapcsolódjanak. Szent Terézia születésének 5. centenáriumi évében Jakubinyi György érsek a közösség támogatásától kísérve benyújtotta a kolostor kánoni megalapításának kérését a Szerzetesi Kongregációhoz.

Elérhetőségek

A közösség elöljárója: Johanna Andrea nővér, vikária (Likárovics Andrea)

Cím: Mănăstire Carmelitană  Str. Tofalău 170.  547530 Sângeorgiu de Mureş, Jud. Mureş

Tel.: 0749065399 

e-mail: kis.szent.terez.karmel@gmail.com  www.karmelitakolostor.hu

Katalin Ildikó nővér személyes tanúságtétele elolvasható a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapján.

Fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria