A Szent László-év kiemelt helyszíne lesz Nagyvárad

Külhoni – 2017. február 16., csütörtök | 12:31

Nagyvárad kiemelt helyszíne lesz a Szent László-évnek – közölte egy sajtótájékoztatón február 15-én Zatykó Gyula, a nagyváradi Szent László Egyesület elnöke.

Nagyváradon június 19. és 25. között tartják a Szent László-napokat, és az emlékév alkalmából márciustól a városalapító királlyal kapcsolatos előadás-sorozatot rendeznek.

Zatykó Gyula, a nagyváradi Szent László-napokat ötödik alkalommal megszervező Szent László Egyesület elnöke elmondta, hogy a Szent László-év egyházi rendezvényeit a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye szervezi, a világi programok esetében pedig az egyesület lesz a partnere az emlékévet meghirdető magyarországi nemzetpolitikai államtitkárságnak.

Zatykó Gyula megjegyezte: több, még elbírálás alatt álló javaslatot is beterjesztettek az államtitkárságra, de az már biztos, hogy a magyarországi hivatal önálló programmal készül a Szent László-napokra.

A lovagkirályról szóló előadás-sorozatot a Partiumi Területi Kutatások Intézetével együtt szervezik. Debrenti Edit, az intézet kutatója elmondta, hogy vetített képes előadást terveznek a Szent László-legendákat megörökítő erdélyi falképekről, valamint antropológus-biológus szakember ismerteti majd a győri koponyaereklyével kapcsolatos felfedezéseket, és történész beszél majd a középkori szentkultuszról.

V. Korpos Dalma szervező arról számolt be, hogy a 2017-es Szent László-napok rendezvénysorozatának is a nemrég felújított nagyváradi vár ad majd otthont, ahová „királyi hétre” várják az érdeklődőket. Idén is családbarát kulturális fesztivált szerveznek, melynek során a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt kapnak a városalapító királyhoz kapcsolódó rendezvények.

Forrás: MTI

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria