A Szentatya megkezdte törökországi látogatását

Kitekintő – 2014. november 28., péntek | 15:00

Ferenc pápa november 28-án megkezdte hatodik külföldi apostoli útját. A Szentatya három napot tölt Törökországban.

A pápa gépe reggel 9 órakor szállt fel a római Fiumicino repülőtérről, és délben érkezett meg Ankarába, útjának első állomására. A Szentatya a nap folyamán találkozik az állam képviselőivel, Erdogan elnökkel, Davutoğlu miniszterelnökkel és a vallásügyi hivatal (Diyanet) elnökével. Szombaton továbbindul Isztambulba. Az apostoli látogatás meghatározóan ökumenikus jellegű, de a pápa természetesen találkozik az országban élő kis katolikus közösséggel is az isztambuli Szentlélek-székesegyházban. A közbeszéd szerint a helyi katolikusok több időt szerettek volna pásztorukkal tölteni.

Ferenc pápa a pénteki napot egészében az állam vezetőivel, politikusokkal való találkozásnak szenteli, a következő két napot pedig I. Bartolomaiosz pátriárkával közös programokon tölti. Ezek kiemelik a pápai szándékot, hogy tovább akar haladni a keresztény egységtörekvés útján, amely ebben a térségben még nagy nehézségekbe ütközik. Az utóbbi évek társadalmi és gazdasági körülményeinek javulása ellenére még mindig jelentősek a bürokratikus akadályok a keresztények számára, mert nem ismerik el a kisebbségek jogi státuszát. Ehhez kapcsolódik a népességnövekedés visszaesése, amelynek következtében a keresztények mindössze százezren vannak a 75 milliós Törökországban.

Ferenc pápa egy olyan országba érkezik, amelyben jelentős feszültség tapasztalható a határainál folyó háború és erőszakhullám miatt is. Ennek következtében több mint 1,5 millió iraki és szíriai menekült érkezett az országba, akiknek ellátása az ankarai kormányra hárul. A pápa találkozik majd a menekültek egy csoportjával is, akik lángba borult országukból és a dzsihadisták előretörése elől igyekeztek védelmet keresni. A pápa november 30-án, vasárnap, törökországi látogatását lezáró programként Isztambulban találkozik a szalézi oratórium diákjaival. A szalézi szerzetesek szerint ez a találkozó nagy buzdítást ad majd számukra, mert a pápában erős szövetségest és küldetésük fontos tanúságtevőjét látják.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria