Ferenc pápa: A szeretet nyitja meg a remény kapuit

Ferenc pápa – 2014. október 31., péntek | 15:00

Ferenc pápa október 31-én, pénteken reggel, a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén kifejtette: vannak keresztények, akik annyira ragaszkodnak a törvényhez, hogy elhanyagolják az igazságosságot, és vannak keresztények, akik annyira szeretnek, hogy maradéktalanul beteljesítik a törvényt.

A napi evangéliumi szakaszban (Lk 14,1–6) Jézus megkérdezi a farizeusoktól, hogy szombaton szabad-e gyógyítani, vagy sem. A törvénytudók azonban nem válaszolnak. Jézus akkor megérint egy beteget, és meggyógyítja őt. A farizeusok, látván az igazságot, először hallgattak, majd háta mögött rosszakat mondtak róla, és megpróbálták elbuktatni. Jézus szemrehányást tesz azoknak, akik annyira ragaszkodtak a törvényhez, hogy elfeledkeztek az igazságosságról, és még az idős szülőktől is megtagadták a segítséget, azzal mentegetőzve, hogy minden ajándékot a templomnak adtak. De ki a fontosabb? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. – A negyedik parancsolat vagy a templom?

A törvényhez való ragaszkodás útja eltávolította őket a szeretettől és az igazságosságtól – mutatott rá a Szentatya. – Ápolták a törvényt, és elhanyagolták az igazságosságot. Ápolták a törvényt, és elhanyagolták a szeretetet. Ők mutattak példát. Jézus pedig ezekre az emberekre csak egy szót talált: kétszínűek. Egyrészt elmentek a világ minden részére, hogy követőkre találjatok, utána pedig becsukjátok a kaput.

Magukba zárkózó emberek, olyan emberek, akik nagyon ragaszkodtak a törvényhez, a törvény betűihez – nem a törvényhez, mert a törvény a szeretet, hanem a törvény betűihez, és mindig becsukták a kaput a remény, a szeretet, az üdvösség előtt. Olyan emberek voltak, akik csak arra voltak képesek, hogy bezárják a kapukat – hangsúlyozta a pápa.

Szent Pál Filippiekhez írt levelére utalva (1,1–11) Ferenc pápa megállapította: a törvényhez való hűség útja, anélkül hogy elhanyagolnánk az igazságosságot, a szeretetet, éppen ellenkező: a szeretettől jutunk el a teljességig, a helyes és helytelen megkülönböztetéséig, a törvényig. Ez az az út, amit Jézus tanít nekünk. Teljes egészében ellentétes a törvénytudók útjával. Ez az út a szeretettől az igazságosságig elvezet Istenhez. A másik út, az, hogy csak a törvény betűihez ragaszkodunk, a bezártsághoz, az önzéshez vezet. Az út, amelyik a szeretettől a megismeréshez, a helyes és helytelen megítéléséhez, a teljességhez, az életszentséghez, az üdvösséghez, a Jézussal való találkozáshoz vezet.

Azonban a farizeusok útja az önzéshez vezet, ahhoz a felsőbbrendű érzéshez, hogy igazságosak vagyunk, a látszólagos, idézőjelbe tett „életszentséghez” vezet. Jézus azt mondja ezeknek az embereknek: Szeretitek, ha az emberek úgy tekintenek rátok, mint az ima, a böjt embereire? Ezért Jézus azt mondja az embereknek: „Tegyétek, amit mondanak, de ne tegyétek azt, amit tesznek” – emlékeztetett a pápa.

Majd rámutatott: Jézus kis gesztusai megértetik velünk, hogy a szeretet útja elvezet a teljes megismerésig, a helyes és helytelen közötti különbség felismeréséig. Jézus kézen fog bennünket, és meggyógyít minket. Jézus közeledik: a közelség a bizonyítéka, hogy a helyes úton járunk. Mert éppen ez az az út, amit Isten választott, hogy üdvözítsen bennünket: a közelség útja. Közel jött hozzánk, emberré lett. Isten megtestesülése a valódi igazságosság jele.

Jézus teste a híd, amely minket Istenhez közelít, nem a törvény betűje, nem! Krisztus testében a törvény beteljesedett. Olyan test ez, amelyik képes szenvedni, amelyik életét adta értünk. Ezek a példák, Jézus közelségének példája; a szeretetből kiindulva eljutni a törvény teljességéig, segítsenek bennünket, hogy soha többé ne engedjünk a kétszínűség kísértésének. Olyan visszatetsző egy kétszínű keresztény. Nagyon visszataszító. Az Úr mentsen meg minket ettől! – zárta péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: L’Osservatore Romano

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria