A Szűzanya Szápáron

Kishírek – 2017. december 13., szerda | 15:51

Megáldották a plébánia felújított épületét, valamint a falu újonnan létesült Szűzanya-szobrát december 9-én a Veszprém megyei Szápáron. A falu közepén felállított szobor egy helyi lakos, Szabó Jenő felajánlása, talapzata közadakozásból épült.

Szabó Jenő édesanyja hagyatékának rendezésekor két egyforma Mária-szobrot talált, egyiket a plébániának ajándékozta. A szobor elhelyezésére több lehetséges helyszín merült fel; legmegfelelőbbnek a falu központja bizonyult. A falu lakói nemcsak a szobor talapzatára adták össze a szükséges pénzt, hanem pergolát készítettek köré, amit szépen ki is díszítettek. A plébánia felújítása, szintén az egész közösség bevonásával, 2014-től 2017-ig tartott.

A plébánia és a szobor megáldására december 9-én, szeplőtelen fogantatás ünnepéhez kapcsolódóan került sor. A hittanosokkal együtt imádkozott örvendetes rózsafüzér után ünnepi szentmise következett, melynek főcelebránsa Primász Róbert ciszterci szerzetes, Szápár plébánosa volt. Primász Róbert prédikációjában a szimbólumok fontosságát emelte ki. A szentmisét követően a hívek körmenetben vonultak a felújított plébániához, majd pedig a Szűzanya szobrához, hogy a plébános áldását adja rájuk.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria