A világháborúk hőseire emlékeztek Erdélyben

Külhoni – 2014. augusztus 28., csütörtök | 14:12

Az első és második világháború Úz-völgyi harcainak hőseiről idén augusztus 26-án is megemlékeztek a helyszínen. Ezúttal is számos zarándok vett részt, köztük hagyományőrző egyesületek, huszárok, lovagrendek tagjai, nemcsak Székelyföldről, Erdélyből, hanem Magyarországról és Kárpátaljáról is – írja a Székelyhon.ro.

Az ünnepi ökumenikus istentiszteleten Szabó Lajos római katolikus kanonok-plébános és Bucsi Zsolt református lelkész prédikált, mindketten a hit megőrzésének szükségességét, a gyökereinkhez való ragaszkodás és az őseinkről való megemlékezés fontosságát hangsúlyozták. Az istentisztelet után Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, majd Szőts Dániel nyugalmazott orvos, egykori honvéd, aki részt vett az 1944-es Úz-völgyi csatában.

A veterán úgy tartja, bárhol éljenek a magyarok, segíteniük kell egymást, és ez történt a világháborúk idején is, hiszen felvidékiek, kárpátaljaiak is vívtak itt honvédő csatát. Külön tiszteletet érdemelnek azok a családok, akik még a háború befejezése előtt, miközben még dörögtek az ágyúk, szekérrel eljöttek, hogy méltóképpen eltemethessék halottaikat.

Jelen volt az eseményen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki megkoszorúzta az emlékművet. Mint nyilatkozta, őseinkről méltóképpen meg kell emlékezni, ezért évről évre el kell ide jönni.


A megemlékezés alkalmával emléklapokat adtak át az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület tagjainak, a szentivánlaborfalvi kórus pedig katonadalokat adott elő. Az eseményen jelen volt Illésfalvi Péter hadtörténész, a magyar Honvédelmi Minisztérium munkatársa, valamint Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja is.

Fotó: Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria