Alig említette a kínai média a pápa dél-koreai látogatását

Kitekintő – 2014. augusztus 19., kedd | 10:58

Szűkszavúan emlékezett meg Ferenc pápa dél-koreai látogatásáról az állami sajtó Kínában, az egyházfőt ugyanakkor a közösségi oldalakon üdvözölték a kínai hívők – adja hírül az MTI.

A látogatás kezdetéről és végéről szóló híradás mellett igen kevés részletet tudhattak meg a kínai hírportálokat olvasó vagy a televíziót bekapcsoló helyiek. A sajtó hírt adott a kínai légtérből küldött pápai üzenetről, amelyben jókívánságait fejezte ki Hszi Csin-ping elnöknek és a kínaiaknak, s az ország békéje és jóléte érdekében kért isteni áldást.

Bár a Zsenmin Zsipao című pártlap külön cikke szerint az üzenet egy technikai hiba miatt nem érkezett meg Hszi Csin-ping elnökhöz, másnapi válaszában a kínai külügyminisztérium távolságtartóan úgy fogalmazott, hogy Kína reméli az építő jellegű párbeszéd kialakításának lehetőségét a Vatikánnal, a kapcsolatok javítása mindig is a kelet-ázsiai ország őszinte törekvései közé tartozott. Ferenc pápa további tevékenységéről, koreai beszédeiről kínai nyelven minimális információ látott napvilágot.

A Global Times napilap angol nyelvű kiadásában hosszabb cikk foglalkozik a kétoldalú kapcsolatokkal. A lap kifejti: a Kína részéről mutatott udvariasság, hogy átengedte légterén a pápa gépét, már a közeledés jelének tekinthető. A kommunikáció teljes hiánya lehetetlenné teszi a kapcsolatok fejlesztését, a repülési engedély megadása annak jele lehet, hogy Kína ezen változtatni kíván – idézi a lap a társadalomtudományi akadémia világvallási kutatóintézetének munkatársát, Vang Mej-hsziut. A szakember szerint a legnagyobb problémát ma az jelenti a Vatikán és Kína közt, hogy előbbi nem ismeri el a Kínai Hazafias Katolikus Szövetség püspöki kinevezési jogát.

A kelet-ázsiai országban ez a szervezet számít 1957-es megalapítása óta a kereszténység vezető szervének, mivel a hivatalosan ateista Kína nem ismeri el a Vatikán fennhatóságát az ország hívői felett, így egyebek közt saját püspököket nevez ki. Hogy Peking hozzáállásának jelentős enyhülésére a jövőben sem lehet számítani, jól példázza az, hogy mindössze napokkal a pápai látogatás előtt jelentették be: a kínai típusú szocializmussal és nemzeti értékekkel összeegyeztethető, saját keresztény hittudományt fejlesztenek ki.

A pápa látogatását a külföldi nyelvű hírportálokon figyelemmel követő internetezők a blogokon és mikroblogokon üdvözölték Ferenc pápát, képek és bejegyzések ezreit feltöltve a látogatással kapcsolatban. A hozzászólók a kereszténység jövőjét is különösebb cenzúra nélkül megvitatták, s többen reményüket fejezték ki, hogy Ferenc pápa egyszer a jövőben Kínába is ellátogathat majd.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria