Átadták a Jakab Antal Keresztény Kör idei díjait

Külhoni – 2014. április 23., szerda | 10:52

Ötödik alkalommal adták át április 22-én a Jakab Antal-emlékdíjakat Gyimesbükkön – tájékoztat a Székelyhon.ro.


A Márton Áron püspök utódának nevét viselő elismerést a Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) alapította 2010-ben, és évente egy-egy papi, illetve világi személyt díjaznak. Az idei díjakat Kolumbán Csilla tekerőpataki tanár és Salamon József gyimesbükki plébános vehette át.

A Jakab Antal Keresztény Kört a neves erdélyi püspök rokonai és tisztelői alapították a Jakab Antal centenáriumi emlékévben, célul tűzve ki a névadó néhai gyulafehérvári megyéspüspök emlékének fenntartását, szellemi örökségének ápolását, illetve az ő nyomdokain járók és az általa vallott értékeknek megfelelően élők és tevékenykedők munkájának, törekvéseinek elismerését. A díjat minden esetben Jakab püspök életútjának valamely jelentős dátumához kapcsolódóan az egyik díjazott lakóhelyén vagy ahhoz közel eső településen adják át.

Idén húsvét harmadnapján Gyimesbükkön került sor e rangos eseményre. A Bákó megyéhez csatolt erdélyi településen a 13 évet raboskodó püspök börtönből való szabadulásának 50., a gyimesbükki templom építése elkezdésének 40. évfordulóján került sor az eseményre.

Zsúfolásig megtelt kedden, április 22-én a gyimesi templom, ahol a hálaadó szentmisét az ausztriai Linzben élő Vencser László teológus, egyetemi tanár mutatta be, az ünnepséget pedig színesebbé tette a Koncsag László kántor által vezetett egyházi kórus éneke, illetve Fórika Sebestyén alkalomhoz illő szavalatai.

Elsőként Salamon József gyimesbükki plébános vehette át a díszoklevelet, a Kolozsi Tibor szobrászművész által tervezett emlékplakettet és a díjjal járó 500 eurót. A 25 éve pappá szentelt Salamon József mindvégig a végeken, a magyar nyelvterület határain védte a magyar értékeket. A Lujzikalagorban született plébános Óradnán, Galócáson és Gyimesbükkön alkotott maradandót, és amint Berszán Lajos atya laudációjában rámutatott, ő Dani Gergely szellemi utóda, folytatja azt, amit a templom- és közösségépítő híres pap elkezdett.


Az idei világi díjazott Kolumbán Csilla hittan és földrajz szakos tanár, aki 24 éve tanít Gyergyótekerőpatakon és Kilyénfalván. Amint Csedő István tekerőpataki plébános laudációjából kitűnt, a tanárnő pedagógiai, közéleti és szociális tevékenységével egyaránt rászolgált a díjra.

A rendezvény házigazdái Vencser László és a Budapesten élő Varga Gabriella újságíró (mindketten a JAKK alapító tagja) voltak, fővédnöke pedig Márfi Gyula, a Veszprémi Főegyházmegye érseke.

A Jakab Antal-emlékdíj kitüntetettjei:

2010 (Kolozsvár): Veres László nyugalmazott lelkész, szentszéki tanácsos és Tokay Rozália, a Kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társulatának elnöke
2011 (Csíksomlyó): posztumusz Pálfi Géza mártír sorsú lelkipásztor és dr. Antal Zoltán csíkszeredai sebész, Jakab Antal kezelőorvosa
2012 (Marosvásárhely): P. Bakó Béla, Pál testvér, ferences szerzetes, illetve a Mustármag közösség és a Szent Cecília Együttes
2013 (Ditró): Kémenes Loránd Zoltán lelkipásztor és dr. Puskás Károly főorvos, a ditrói kórház vezetője
2014 (Gyimesbükk): Salamon József plébános és Kolumbán Csilla tanár.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria