Átadták Miskolcon a Kartal–Veczán-díjat

Megszentelt élet – 2016. október 27., csütörtök | 11:51

Tizedik alkalommal rendezte meg a Miskolci Nemzeti Estélyt a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) miskolci csoportja október 18-án a Művészetek Házában. Az ünnepség keretében adták át az idei Kartal–Veczán közéleti díjat.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Először az 1956-os forradalom 60. évfordulójáról emlékeztek meg az estélyen. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke, Földváryné M. Kiss Réka ünnepi beszédében kiemelte, a forradalom lényege „az az elementáris szabadságvágy, amely a magyar társadalomban tízévnyi lopakodó, majd nyílt diktatúra után felszínre tört”. Hozzátette: kevés olyan neves pillanata van a magyar történelemnek, és 1956 egyértelműen ezek közé tartozik, amely mindenkinek ugyanazt jelentette Miskolcon vagy Budapesten: egy népet nem lehet leigázásban és diktatúrában tartani. Mi vezetett ’56-hoz? A szabadság fojtó hiánya, a diktatúra ellenséggyártó természete, az autonóm, önmagukról gondoskodni tudó civil szervezetek, pártok felszámolása – mutatott rá.

Az ünnepi megemlékezés után átadták a Kartal–Veczán-közéleti díjat, amelyet két Miskolchoz kötődő egyházi személyiségről, Kartal Ernő minorita tartományfőnökről és Veczán Pál evangélikus esperesről neveztek el. Idén Regős Zsolt vehette át az elismerést, aki harminc éve a Miskolci Nemzeti Színház korrepetítora, majd karvezetője, később karmestere lett. 1992-től a miskolci Fráter György Gimnázium énektanára, karvezetője. A Fráter kórus mellett a minorita templom Szent Ferenc kórusát is vezeti. Alakszainé Oláh Annamária, a KÉSZ miskolci csoportjának elnöke elmondta, minden évben olyan díjazottat választanak, akit az egész város tisztelete övez. Regős Zsolt esetében minden kétségen felül állt, hogy szeretik az emberek, szeretik a diákjai, az egyházi kórusai, a zeneismerő, zeneszerető, színházlátogató emberek.

Forrás: Gróf Lajos/Egri Főegyházmegye

Fotó: Fojtán László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria