Az angyal válaszol című kötetet állítja színpadra az Élőkép Színház

Kultúra – 2016. december 7., szerda | 15:20

Az Élőkép Színház Mallász Gitta „Az angyal válaszol” című kötetének adaptációját állítja színpadra „Fénygolyók” címmel december 19-én a budapesti Bethlen Téri Színházban.


A magát absztrakt metafizikus vizuális színházként meghatározó társulat új produkciójának alapját Az angyal válaszol című, utóbb könyvalakban is megjelent jegyzetgyűjtemény adja, mely négy érzékeny fiatal második világháború alatt keletkezett spirituális élményeinek lenyomata. (...) A képek egyszerűek, letisztultak, hangeffektusok kísérik az előadást. (...) A színen csak az egyik női alakot látjuk, aki ember, és az angyalnak nevezett magasabb rendű spiritualitással, belső hanggal, a mesterrel folytat párbeszédet az élet nagy kérdéseiről úgy, hogy közben – szaggatott mozdulatok elvégzésével – az instrukcióinak is eleget tesz. A másik entitásnak csak a hangját lehet hallani – olvasható a darab leírásában.

A különleges mű az élet rejtett kérdéseire ad válaszokat, az „angyal” által megfogalmazott metafizikus minőségek és a látvány absztrakciója mentén az előadás fókuszában életünk láthatón túli struktúrája áll.

Az angyal válaszol mellett a 13. századi perzsa misztikus költő, Dzselál Ed-dín Rúmi verseit használták fel az előadáshoz.


„Az előadás értéket teremt: felhívja a figyelmet erre a különleges szöveggyűjteményre és a jelenségre, benyomásokat is közvetít. (...) Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy egy ilyen produkciónak feladata-e úgy bevonni a közönséget saját erőterébe, ahogy Hannának annak idején sikerült bevonnia a barátait. Továbbá: meg lehet-e határozni, hogy a különböző nézőkre hogyan hat egy ilyen különleges, megtisztító élmény? Az előadás illusztrálja a spirituális élményt, a nézőtéren ülők információhoz jutnak, és megértik a történelem viszontagságai között született nagyon értékes kapcsolatrendszer minőségét, és azt, hogy szorult helyzetben mi mindenre képes az ember. És hogy létezhetnek még tágabb univerzumok is... Bérczi Zsófia, a tervező-rendező szavaival élve: »életünk láthatón túli struktúrája«” – írja Varga Kinga  Atomok a térben című tánckritikájában.

Az Élőkép Társulat 2003-ban jött létre azzal a céllal, hogy a vizuális kommunikáció és az interaktivitás eszközeivel képzőművészeti színházi előadásokat, élő kiállításokat és ezekhez kapcsolódó projekteket valósítson meg. Alkotói világában meghatározó a formailag és tartalmilag újszerű látásmód kifejeződése, a képzelet feltárása, átélhetősége, illetve ennek átadása, melynek során kép, képzet és képzelet szerves egységet alkot installációval, előadó-művészettel.

Fénygolyók – Az Élőkép Színház előadása
Bethlen Téri Színház (Budapest, VII. kerület, Bethlen Gábor tér 3.)
2016. december 19., 19.00

Szereposztás:
az ember: Hrotkó Heléna
az angyal-bábos: Bérczi Zsófia
az angyal angol hangja: Ramona Shah

Zene: Gerzson János
Fénylő kellékek és rádióvezérlés: Tankó Barnabás
Üvegmunkák: Pataki Attila
Tervező-rendező: Bérczi Zsófia

Előzetes jelzés alapján lehetőség van külön fülhallgatóval angol nyelven megnézni az előadást.

További információt ITT találnak az előadásról. A rövid videoajánlót ITT tekinthetik meg.


Forrás: Élőkép Társulat

Fotó: Merkl Kinga

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria