Az emberi élet értelme ajándék jellegében rejlik

A helyszín a Babeş–Bolyai Tudományegyetem teológiai kara volt. Az előadót Marton József professzor, a kar dékánja mutatta be a közönségnek. A meghívott a megszentelt élet évére reflektálva arra kereste a személyes választ, hogy napjainkban miből, miként lesz ima, hogyan tudja alakítani a ma emberét az evangélium és üzenete.

Kiindulópontként és az előadáson végigvonuló motívumként egy, az előadó által választott metszet szolgált, amely Péter vízen járásának momentumát örökíti meg, s többfajta értelmezési lehetőséget kínál. A történelem folyamán minden kultúrának megvolt a maga vihara, a fent említett képen pedig a bárka vonalai egybeolvadnak a hullámzó tenger vonalaival. A képen Péter egyik kezét görcsösen előrenyújtja, míg másik kezével a zajt próbálja kizárni, és így minél jobban hallani, fél lábbal még a bárkában van, és visszatartják a ruháját húzó, hajóban ülő apostolok. A péteri vakmerőség képe ez, miközben a többiek mind mást-mást tesznek. Ebben a kompozícióban megtalálhatjuk magunkat is: a bárkában, vagy kilépve látszatbiztonságunkból.

Mi (nem) hívás/önátadás? Nem lehet önpusztítás, túlpörgetett szolgálatok egymásutánisága, fáradt és szomorú szolgálatok sora, kiégés vagy boldogtalanság. A ma kereszténye mély megelégedettséget keres életével és szolgálatával, erős Isten-kapcsolatot és jó emberi kapcsolatokat, mély lelki életre alapozva. De mindezt definiálni lehet így is: célt, értelmet keres, olyat, amibe érdemes életre szólóan energiát befektetni. Ha pedig arra keressük a választ, milyen a világunk, illetve milyennek látjuk ma a világot, akkor nagyon sok ellentétpár jut eszünkbe.

A ma emberét nem lehet meggyőzni a tekintélyre való hivatkozással, igazságok abszolút értékének hajtogatásával. A keresztény teológia célja az ember. A ma emberét gyakorta a céltalanság, a demotiváltság, a felületes társas kapcsolatok, a kudarc és a konfliktus jellemzi. Mondhatjuk, hogy olyan társadalomban élünk, melyben sok az újratervezés (ami nem kevés energiát emészt fel), a boldogtalanság, a betegség, az agresszió ördögi köre. Mindez egyfajta evangéliumi ellenkultúraként is leírható. A mai ember antropológiai problémát él meg, olykor a következő gondolatmenet szerint: senki sem hív (egyedüllét), így nem is kell válaszolnom, ha pedig nem kell válaszolnom, akkor nincs felelősségem, azaz „szabad vagyok”. Ezt azonban így is lehet látni: senki nem hív, tehát nem szeretnek, nem vagyok fontos senkinek, ha pedig nincsenek emberi kapcsolatok, akkor az élet elveszíti célját, értelmét. Ennek következménye pedig a kétségbeesés, a krónikus határozatlanság, a szorongás, a sodródás, a függésbe és az azonnali kielégülésbe menekülés. A ma emberének nincs miért, nincs kinek átadnia magát. Az emberi élet értelme pedig ajándék jellegében rejlik, mert azért kaptuk, hogy ajándék legyen másoknak, odaadott és elfogadott ajándék.

Gyakran döntenünk kell két dolog között, de ma egyre többször sugallják: nem kell dönteni, mindegyik lehetőséget birtokolni lehet, s ez a szabadság. Az igazi szabadság azonban a döntésben rejlik: a döntés új szabadságot, lehetőséget ad!

Az ima a nagylelkűség hordozója, felelősség Istennel szemben, az ő követése pedig radikális: az ajándék elfogadása radikális szakítást jelenthet. Nem a gazdag ifjú, hanem Zakeus módjára – ez a magatartás az elengedés gyakorlását jelenti.

Az egyetem Katolikus Akadémiájának következő előadása június 11-én lesz, Farmati Anna szociális testvér tartja Ég és föld között: e-képek a kortárs középkorból címmel.

Fotó: Fábián Róbert

Magyar Kurír