Az én szerzetesem: Bartha Angéla SSS

Angéla testvér a Szociális Testvérek Társaságának örökfogadalmas tagja és 2014 végéig a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Nemzeti Szolgáló Bizottságának elnökeként dolgozott.

Angéla testvér több mint húsz évvel ezelőtt kapta meg a hittancsoportunkat mint iskolai hitoktató. Ekkor ismertük meg egymást. A hittanórák, délutáni foglalkozások, nyári táborok, lelkigyakorlatok, közös reggeli imák egészen egyetemista korunkig elkísértek minket. Sokat köszönhetek ezeknek az alkalmaknak és nagyon kedves emlékek maradnak. Mégsem volt mindig könnyű dolga velünk. Öntudatos kamaszként voltak vitáink és harcaink egymással. Emlékszem, amikor a sokadik hittanórai késés után (amikor Angéla hiába várt minket a nulladik órára) ránk olvasta a Jelenések könyvéből János igéjét: „lennél bár hideg vagy meleg, de mert langyos vagy, kivetlek a szájamból” (Jel 3,15–16). Igaza volt, és azóta ez az egyik legkedvesebb igém.

Emlékezetes marad az a nyári hittantábor is, amikor annyira jól és fesztelenül éreztük magunkat, nem nagyon hallgatva a tábor vezetőire, hogy végül – Angéla megfogalmazása szerint – „a pingpongasztal Jézus helyére lépett”. Az egész csapat vonulhatott át a templomba engesztelésül a fájdalmas rózsafüzért imádkozni. De ugyanebben a táborban ugyanez a gyerekcsapat néhány nappal később egyedül vezette az éjszakai szentségimádást, ami nagyon áldott és átélt volt. Ekkor fogalmazódott meg Angélában, hogyha ezekért a komisz gyerekekért oda tudja adni az életét, akkor készen áll az örökfogadalomra.

Angéla testvérről, azt hiszem, valóban elmondható, hogy szerelmes az Úr Jézusba és egész szíve az evangelizációért dobog. Ezt fejezi ki szerzetesi jelmondata is: „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek.” (1Kor 9,22) Mégis megmaradt egészen embernek. Amikor néhány éve az egyik volt hittanos társunk, pár nappal a 33. születésnapja előtt rákban meghalt, megérintett Angéla mély megrendülése. Mint Jézus Lázár sírjánál. De mindig hálás leszek neki azért is, hogy az esküvőnkön őszinte szívvel velünk ünnepelt. Mint Jézus Kánában.

A mag, amit Angéla a szívünkbe elvetett, talán nem hullott rossz földbe. Kamaszkoromban sokat vitatkoztunk az egyház karizmatikus megújulásáról, és én nem hagytam meggyőzni magam ennek létjogosultságáról. Mégis a Jóisten úgy vezetett az életem útjain, hogy a felnőtt hitemet, közösségemet és nem utolsósorban a társamat egy karizmatikus közösségben találtam meg.

Schattmann-né Dunkel Kinga