Az én szerzetesem: Nagy Károly ferences

Megszentelt élet – 2015. április 20., hétfő | 19:57

A megszentelt élet évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Azt kérjük olvasóinktól, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő számukra. Ezúttal Nagy Károly erdélyi ferences szerzetest ismerteti meg velünk Lukács Zsuzsánna.


A bemutatást Juhász Gyula egyik idézetével kezdem, ami nagyon hűen tükrözi „az én szerzetesem” életformáját, hivatását: „Én az emberi jóságot fontosabbnak tartom az emberi nagyságnál. Mert sok jó emberre inkább van szükség, mint sok nagy emberre.”

Nagy Károly ferences szerzetes pont ilyen ember. Jelenleg a szászsebesi kolostorban teljesít szolgálatot. Károly testvér olyan ember, aki hivatását komolyan véve nagyon sokat tesz az emberekért, sokszor túl sokat is vállalva magára, bár amit tesz, azt nagy odaadással és szeretettel végzi. Amióta ismerem, csodálattal nézem alázatosságát, szerénységét, istenszeretetét.

Példamutatásával bátorít bennünket, fiatalokat, hogy ne csak szóval, hanem tettel is tegyük meg a tőlünk telhető legnagyobb jót, amivel segíthetünk embertársainknak.

Aki hallotta prédikálni, elmondhatja, hogy csodálatosan beszél, sokszor elgondolkodtatva az embereket.

Hálás vagyok a Jóistennek, hogy egy ilyen embert megismerhettem, aki nem csak szóval, hanem tettel is hirdeti az Ő igéjét. Kívánom, hogy még jó sokáig örvendeztessen meg bennünket, a maga szerény, példaértékű életével!

Lukács Zsuzsánna

Kapcsolódó fotógaléria