Az észak-európai katolikus püspökök körlevet adtak ki a reformációról

Kitekintő – 2016. október 23., vasárnap | 14:01

A skandináv katolikus püspöki konferencia pásztorlevelét október 15-én tették közzé. A főpásztorok a reformációról való megemlékezésre, a pápa svédországi útjáért való imádságra buzdítanak és kijelentik, hogy keresik az egység felé vezető utakat.

„Az érthető magyarázatok mellett az is el kell mondani, hogy a reformáció megosztottságot teremtett a kereszténységben, szenvedést okozott és okoz ma is. E megosztottság miatt történt, hogy az északi országokban a katolikus egyház csak több évszázad elteltével tudott újra életre kelni. Ezért a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóját nem ünnepelni kell, hanem meg kell emlékezni róla a bűnbánat lelkületével” – írta a skandináv katolikus püspöki konferencia egy pásztorlevélben október 15-én.

A levelet Svédország, Norvégia, Dánia, Finnország és Izland plébániáinak küldték el Avilai Szent Teréz ünnepnapján. A szembenállástól a közösségig című írás felveti a kérdést: „Hogyan haladhatunk előre együtt, hogy együtt növekedjünk a hitben, a reményben és a szeretetben?”

A katolikus püspökök közlik a döntésüket, amely szerint: „együtt haladunk a kiengesztelődés útján evangélikus testvéreinkkel és mindent megteszünk az egység elérése érdekében.” A püspökök felsorolták, melyek a hitbeli tanítás alapvető pontjai katolikus szempontból, majd az 2013-ban – szintén A szembenállástól a közösségig címmel – kiadott közös evangélikus–katolikus dokumentumban megfogalmazott „öt ökumenikus felszólítás” figyelembe vételét javasolták Észak-Európának.

Arra hívnak minden katolikus hívőt, hogy imádságukkal támogassák Ferenc pápa október végi svédországi látogatásának előkészületet. „A létező különbségek ellenére meg vagyunk győződve róla, hogy Isten kegyelme által meg lehet találni az egység útjait” – zárul az észak-európai katolikus püspökök körlevele.

Forrás: Agensir.it

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria