Az Úr napját szenteld meg – Beran Ferenc írása

Nézőpont – 2016. április 22., péntek | 19:59

Az alábbiakban Beran Ferenc, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának erkölcsteológia-tanára jegyzetét adjuk közre.


Az utóbbi időkben újra felélénkült az üzletek vasárnapi nyitva tartásáról szóló vita, amely nem csak a társadalomban általában, hanem az egyház hívei között is kérdéseket vetett fel, sőt nem ritkán indulatokat ébresztett. Ezért fontosnak tűnik, hogy a Szentírásból kiindulva, mindenféle napi politikai állásfoglalástól mentesen, átgondoljuk a keresztény tanítást, és az alapján alkossunk véleményt erről az örök érvényű, és most újra időszerűvé vált kérdésről – mármint a vasárnapi munkavégzés kérdéséről.

A Szentírás az Úr napjának megszentelését, (és az ehhez kapcsolódó munka beszüntetését) több fontos helyen is elénk tárja. Ezek közül a legfontosabbak, a Tízparancs üzenete, az egyiptomi fogságból való szabadulás értelmezése, Jézus feltámadásának örömhíre, és Jézus tanítása a szombat törvényének megtartásáról. A Tízparancs harmadik parancsa a teremtéstörténetre utal, amely szerint az Úr a világ megteremtése után, vagyis a „hetedik napon megpihent”, majd ezt a napot „megáldotta és megszentelte” (Kiv 20,11). Az Írás ezt összekapcsolja az ember életével, amikor kinyilvánítja: „A hetedik nap a szombat, az Úrnak szentelt pihenés napja” (Kiv 31,15). Lényeges, hogy ez a pihenés nem csak a munka abbahagyását, tehát a test pihenését jelentette, hanem az Úrnak szentelt pihenést, vagyis az imádságot, a vallásos életben való elmélyülést is magában foglalja. A törvény aprólékos előírásai is ennek megvalósulására törekedtek. A másik fontos ószövetségi rész, amely az Úr napjára, a szombatra vonatkozik, az egyiptomi szabadulás értelmezésénél található. E szerint a hétnek ezen a napján az Egyiptomból szabadulásra is emlékezni kell, amikor az Úr megszabadította népét a rabszolgaságból. „Gondolj arra, hogy Egyiptom földjén te magad is rabszolga voltál, de az Úr, a te Istened erős karral kivezetett” (MTörv 5,15). A törvény tehát ünneplésre hív, amelyhez hozzátartozik a fárasztó, szolgai munka abbahagyása.

Jézus az Újszövetségben beteljesítette a szombatról szóló tanítást. Ő is az Istentől ajándékba kapott ünnepet állította középpontba, amelyben kifejeződik Isten teremtő és szabadító tette iránti hála, és a felebarát iránti figyelmesség, szeretet, hogy Istent valamennyien ünnepelni tudjuk. Ehhez hozzátartozik az, hogy legalább ezen a napon ne vesszünk el a hétköznapi fárasztó munkában, mert az elvonja a figyelmet az ünnepléstől. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy sokszor felhívta a figyelmet arra, hogy a felebarát megsegítése, a gyógyítás, az éhség-csillapításhoz szükséges fizikai tevékenység nincs ellentétben a szombati munkabeszüntetés törvényével, mert ezek hozzájárulnak, sőt, szükségesek ahhoz, hogy az ember ünnepelni tudjon. Ilyen értelemben mondja, hogy a „szombat van az emberért, és nem az ember szombatért” (Mk 2,27). A keresztény tanítás Jézus feltámadását úgy értelmezi, mint az új teremtést, amelyben az ember teljesebb módon részesülhet Isten kegyelmében. Ez az ünnep előre jelzi azt is, hogy az ember örök nyugalmat talál Istennél (KEK 2175). Így a kereszténység történetében az Úr napja (magyar nyelven vasárnap) a szombat helyére került, a hét első napjává vált, amelyen a katolikusoknak kötelező szentmisén részt venni, és tartózkodniuk kell azoktól a munkáktól, amelyek akadályozzák az Istennek kijáró tisztelet megadását, a test és a lélek pihenését (ET 1247 kánon).

Az utóbbi időben az egyház hangsúlyosabban felhívja a figyelmet az Úr napjának szociális üzenetére is. Ez egyrészt abban nyilvánul meg, hogy a munka – hetenként egy napos – szüneteltetése megszabadítja az embert a munka (rab)szolga jellegétől, ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy mások felé forduljunk és segítsük a rászorultakat. Szent II. János Pál pápa a vasárnapot ezért a „szolidaritás napjának” nevezte, amelyre különféle válságokkal küszködő korunkban igazán nagy szükség is van.

Beran Ferenc

Fotó: pupoll.de

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria