Balatonszemesen farsangoztak a Kaposvári Egyházmegye hittanosai

Hazai – 2016. február 8., hétfő | 11:46

Balatonszemesen, a Reich Károly Általános és Zeneiskolában rendezték közel 250 fiatal részvételével a Kaposvári Egyházmegye ifjúsági farsangját február 6-án. A találkozó témáját a megszentelt élet és az isteni irgalmasság adta.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A találkozó előadója Nyeste Pál, a nagykanizsai piarista iskola igazgatója volt, aki először a megszentelt életről, ezen belül is saját hivatásáról szólt. Elmondta, hogy a szerzetesi élet az evangéliumi tanácsok köré épül: a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség köré, amelyek Jézus életében is fölfedezhetők. Rámutatott arra, hogy ezek az evangéliumi tanácsok a fiatalok életében is megvalósulhatnak. Nyeste Pál kiemelte, hogy a szerzetesek az Újszövetség prófétái, jelek, akikre hallgatnak az emberek. Minden szerzetesrendnek külön karizmája van, mellyel csak az a rend rendelkezik. Az isteni irgalmasságról szólva az előadó hangsúlyozta, hogy Isten irgalmas, s a Biblia is tele van Isten irgalmasságának történeteivel. Jézus irgalmas volt, ezt mutatják az emberekkel kapcsolatos beszédei, cselekedetei is.

Az előadást követően kiscsoportos beszélgetések következtek, amelyek keretében a fiatalok különböző kérdéseket dolgoztak fel a megszentelt élettel és Isten irgalmasságával kapcsolatban.

A találkozón a Siófokon élő ferences szegénygondozó nővérek tartottak kézműves-foglalkozást, a zenét pedig a nagykanizsai Magvető közösség szolgáltatta.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Hunyadi László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria