„Bepipa” képzés a Piarista Központban – KÉPRIPORT

Megszentelt élet – 2018. április 13., péntek | 9:39

A piarista iskolák kezdő tanárainak továbbképzése április 5–6-án zajlott a budapesti tartományfőnökségen.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A programon összesen húsz pedagógus vett részt Gödről, Vácról, Budapestről, Kecskemétről, Szegedről, Nagykanizsáról és Mosonmagyaróvárról.

A csütörtök délutáni megérkezést követően Kalazanci Szent József Michelangelo Tonti bíboros számára írt emlékiratával és a piarista emberképpel foglalkoztak a résztvevők.

Pénteken órákat látogattak a budapesti gimnáziumban, majd a „Piarista Térről” gondolkodtak közösen Guba András SP vezetésével, végül Urbanek Rudolf atya és Dekiszkyné Fejér Rita (a Piarista Testvériség tagja) tanúságtételét hallgatták meg.

A mostani találkozás már a második képzési alkalom volt a tanév során; a tervek szerint a következő évben is megszervezésre kerül ez a továbbképzési forma újabb résztvevőkkel.

Forrás és fotó: Piarista.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria