Böjte Csaba kapta idén a Magyar Szabadságért díjat

Megszentelt élet – 2015. június 27., szombat | 22:59

Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója kapta idén a Magyar Szabadságért díjat. A díjat június 27-én, szombaton a gödöllői Szentháromság-templomban adták át – tájékoztat az MTI.


Az elismerést minden év júniusának utolsó szombatján, a szovjet csapatok Magyarországról történő, 1991. június 19-i kivonulására és az ország függetlenségének visszanyerésére emlékező Magyar Szabadság Napján adják át.

Gémesi György polgármester, a Magyar Szabadság Napja Alapítvány elnöke köszöntőjében kiemelte: a díjat mindig olyanok kapták, akik jelentősen hozzájárultak a magyar nemzet felemelkedéséhez, és megőrizték azt a szellemiséget, amelyet az ország örökségül kapott elődeitől.

Koltay Gábor filmrendező, a kuratórium tagja felidézte: a győztes nagyhatalmak egyetértésével Kelet-Közép-Európa népei részeseivé váltak egy hosszú évtizedekig feldolgozhatatlan társadalmi és emberkísérletnek, amelynek nyomában a teljes elszegényedés, a reménytelenség, a belenyugvás következett. Az emberhez méltó élet teljes körű feladása azonban roncsoló hatású, s „többek között ezért sem tudunk igazán mit kezdeni azzal a történelmi lehetőséggel, ami 1989-cel számunkra megadott.”

Böjte Csabát méltatva Koltay Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy a nehézségek ellenére is sikerrel végzett és sokak által elismert tevékenysége példa. „Egy társadalmi-gazdasági feszültségekkel teli, átmeneti korban érkezik egy mély hitétől vezérelt, bátor ember, aki baráti kezet nyújt honfitársainak. Gondoskodik gyerekeikről, biztosítja a legelemibb létfeltételeket, és ami talán még fontosabb, jó szót, mosolyt, szeretetet nyújt a számkivetett emberpalántáknak”. Nagy hatású életművének üzenete, hogy van remény, nincs leküzdhetetlen élethelyzet – fogalmazott.


Böjte Csaba, akit a jelenlévők felállva, vastapssal köszöntöttek, a díj átvételekor úgy fogalmazott: „Hiszem, hogy a világunkat a szeretet, a jóság képes szabaddá tenni.” Hozzátette: a gyűlöletet, a sötétséget, a butaságot kell legyőzni, mert azok roncsolják a szabadságot.

Böjte Csaba szólt arról is, hogy csak együtt, közösen lehet a Kárpát-medencéből „tündérkertet” építeni, mert külön-külön a nemzetek erre nem képesek, és azt kívánta, hogy mindig legyen meg a párbeszédre való készség.

Az eseményen részt vett Antall József volt miniszterelnök özvegye is.

A Magyar Szabadság Napja Alapítvány által 2000-ben alapított díjat olyan személyiségek kaphatják meg, akik az elmúlt évtizedekben tevékenységükkel nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, demokratikus fejlődéséhez. A díjat elsőként Nemeskürty István író vehette át, 2014-ben Jókai Anna író kapta.

Fotó: Gödöllő.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria