Boldog Apor Vilmos püspökre emlékeztek Szanyban

Hazai – 2018. június 18., hétfő | 9:07

A Szent Anna Katolikus Általános Iskola munkatársai és diákjai Boldog Apor Vilmos püspökre emlékeztek május 24-én a Győr-Moson-Sopron megyei Szanyban. A megemlékezés lelki csúcspontja az ünnepi szentmise volt, amelyet Veres András győri megyéspüspök mutatott be a helyi plébániatemplomban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Amikor arról olvasunk, hogy pásztorok legeltetik a nyájat, az nagyon romantikusnak tűnhet – fogalmazott szentbeszédében a főpásztor. – A pásztornak azonban éjjel-nappal, esőben és szélben egyaránt a helyén kell lennie, hogy megvédje a a nyájat. „Én vagyok a jó pásztor” – mondja Jézus (vö. Jn 10,11). A jó pásztor nemcsak enni-inni ad, hanem meg is véd bennünket. Jézus életét adta értünk, megváltott minket, hogy örök életünk legyen.

Apor Vilmos püspök is jó pásztor volt, arra törekedett, hogy olyan legyen, mint Jézus. Életét felajánlotta azokért az emberekért, akik a győri Püspökvár pincéjében kerestek menedéket. Útjába állt annak a részeg szovjet katonának, aki el akarta hurcolni a rábízottakat. Mekkora hősiesség kellett ehhez! – emelte ki Veres András püspök, majd két kérdés megválaszolására hívta a diákokat és minden jelenlévőt: „Én kész lennék-e nagy áldozatot hozni? Kit ismerek a környezetemben, aki értem óriási áldozatot hozna?”

Az ünnep a szentmisét követően a régi püspöki kastélynál folytatódott, ahol Apor Vilmos többször töltött hosszabb-rövidebb időt. A hetedik osztályos diákok felelevenítették életének és vértanúságának eseményeit. Szanyban élő a boldog püspök emlékezete, aki közvetlenül, barátságosan fordult az egyszerű emberekhez is. A megemlékezést koszorúzás zárta – olvasható Kemény Éva beszámolójában.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Szent Anna Katolikus Általános Iskola, Szany

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria