Boldog Laura Vicuña

Kultúra – 2017. január 22., vasárnap | 14:00

Január 22-én van Boldog Laura Vicuña, „a tisztaság vértanúja” emléknapja. A chilei származású, tizenkét éves korában meghalt lányt a menekültek, a veszélyben lévő és erőszak áldozataivá vált nők égi pártfogójaként tisztelik.

Laura (középen) kollégiumi társai és a nevelők körében

Laura arisztokrata családban született 1891. április 5-én Santiago de Chilében. Megözvegyült édesanyjával, Mercedes-szel és testvérével együtt a politikai üldöztetés miatt ki kellett vándorolnia Argentínába. Édesanyja, hogy megélhetésüket biztosítsa, összeköltözött egy helyi gyártulajdonossal, Manuel Morával, aki azonban nagyon durván bánt Mercedes-szel és a gyerekekkel is.
Laura kilencéves korában bekerült a Segítő Szűz Mária Leányainak kollégiumába. Meghatározó élmény volt számára a szalézi nővérekkel való együttélés – hamarosan a Jézussal való barátság, az apostolkodó szeretet és a mindennapi kötelességek hűséges teljesítésének példája lett társai között.

A következő évben elsőáldozó lett, majd belépett a Mária Leányai Társaságba. Miközben az egyik hittanórán egy nővér a házasság szentségét magyarázta, Laura előtt világossá vált, milyen helyzetben él édesanyja, miért imádkozik titokban, és miért nem járul a szentségekhez. Ettől kezdve Laura még többet imádkozott és még több áldozatot vállalt, hogy anyja bűnbánatot gyakoroljon, és otthagyja az embert, aki erőszakosan bánt vele.

1902-ben, a vakáció ideje alatt Manuel Mora Laura tisztaságára tört, de ő hatalmas dühvel elzavarta a férfit. A kollégiumba segítő diákként tért vissza, mivel a férfi ezek után nem fizette a tandíját. Kérte felvételét a Segítő Szűz Mária Leányai közé, de édesanyja életállapota miatt nem kapott engedélyt. Ám ő így is felajánlotta életét az Úrnak édesanyja lelki üdvéért, és gyóntatóatyja, Don Crestanello egyetértésével fogadalmat tett az evangélium tanításaira.

Az egyetlen fennmaradt fotó Lauráról ez az osztálykép

Laura önmagát nem kímélve nagy hangsúlyt fektetett az aszkézisre, ám a sok áldozat legyengítette. 1903 júliusában megbetegedett, 1904 januárjában pedig rosszabbra fordult az állapota. Ahogy életét, szenvedését is felajánlotta édesanyjáért.

Édesanyja meglátogatta, és egy szerény bérelt házban ápolta őt. Manuel Mora azonban eljött Mercedes-ért, hogy hazavigye, ám az asszony visszautasította a férfit. Ekkor Manuel úgy döntött, ő is a házban marad. Laura erre vissza akart menni a kollégiumba. Hogy ezt megakadályozza, a férfi durván megverte a súlyosan beteg lányt.

Laura nem épült fel. Az utolsó éjszakáján bevallotta édesanyjának, hogy felajánlotta érte az életét, és kérte tőle, tartson bűnbánatot. Laura azzal az örömmel halt meg 1904. január 22-én, hogy édesanyja megígérte ezt neki. Mercedes nem ment vissza élettársához, és néhány év múlva szentségi házasságot kötött egy szorgalmas és hívő emberrel, Meliton Parrával.

Laura első életrajzát, ami 1911-ben jelent meg, lelkivezetője írta. Boldoggá avatása sokáig húzódott, mert fiatal kora akadályt jelentett az eljárási folyamatban. Végül Don Bosco halálának századik évfordulójához kapcsolódva, 1988. szeptember 3-án Castelnuovo Don Boscóban avatta őt boldoggá II. János Pál pápa sok ezer fiatal jelenlétében.

Forrás: Szaleziak.hu, Lauravicuna.free.fr

Fotó: Salesianos del Paraguay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria