Boldog Sándor István a színpadon

Kultúra – 2014. szeptember 1., hétfő | 17:50

A szeptember 6-án kezdődő Vidéki Színházak Fesztiváljának keretében Budapesten is látható lesz a szolnoki Szigligeti Színház Sándor István életét bemutató előadása.

Tizenegy, vidéken már nagy sikerrel játszott előadást láthat a budapesti közönség a Nagymező utcai Thália Színházban a Vidéki Színházak Fesztiválján szeptember 6. és 13. között. A nyolc nagyszínpadi és három stúdióprodukció mellett könnyű- és komolyzenei koncertek is lesznek a sétálóutcában felállított szabadtéri színpadon. Az előadásokra jutányos áron kaphatók a jegyek, illetve a három szabadon kiválasztott produkcióra érvényes fesztiválbérlet.

A szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka, Kiss József A Boldog – Utolsóból első című darabjának színpadi változata Sándor István rövid életének végső időszakát jeleníti meg: álmait és derűjét a reménytelenségben, szeretetét a kegyetlenségben, bátorságát a félelemben. Az előadást Karczag Ferenc rendezte, a főbb szerepeket Vándor Attila, Tóth Tamás, Karczag Ferenc, Baradlay Viktor és Szalay Bence alakítják.

„A színház a maga eszközeivel a nézők elé tudja állítani a mártírt mint hús-vér, élő embert. Hallhatjuk a hangját, láthatjuk gesztusait, érzékelhetjük reakcióit, tanúi lehetünk derűjének, szenvedélyének, erejének, tisztaságának. S mindezt egy térben, egy időben, együtt élhetjük át vele. Azaz a színésszel. Különleges, katartikus, felemelő színházi beavatásra készülünk” – fogalmazott beharangozójában Kiss József, a színdarab írója.

Az előadást szeptember 8-án, hétfőn este fél 8-tól láthatja a közönség a Thália Színház Arizona Stúdiójában.

Fotó: MTI

Magyar Kurír
(sk)