Bővül a gyöngyösi katolikus iskola

Hazai – 2015. március 25., szerda | 17:49

Új beruházásra kerül sor a gyöngyösi Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskolában, az építkezést megtekintette Ternyák Csaba egri érsek – tudósít az Egri Főegyházmegye.

Három évvel azt követően, hogy a Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola az Egri Főegyházmegye fenntartásába került, jelentős építkezés kezdődött. A néptánc- és a balettoktatás számára ugyanis már kevésnek bizonyult a tér, ebédlője pedig egyáltalán nem volt az iskolának. Ezért az egyházmegye vezetése úgy döntött, hogy az iskola épületét az igények szerint kibővíti. Az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság oktatási osztálya a minap Gyöngyösön tartotta kihelyezett ülését, ennek során Ternyák Csaba érsek is megtekintette az építkezést.

A felújítás TÁMOP-os pályázat keretében kezdődött, és jelenleg jó ütemben halad. A fél milliárd forintnál is költségesebb beruházást az enyhe tél is segítette. A szakemberek szerint ez év szeptemberében már a kibővített iskola falai között folytatódhat az oktatás. Jelenleg a Károly Róbert Főiskola egyik épületrészében, valamint a Felsővárosi Kolping Ház épületében tanulhatnak a gyöngyösi katolikus diákok.

Fotó: Egri Főegyházmegye; II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria