Csépán rendezték a Hit és Fény közösség idei táborát

Hazai – 2014. augusztus 22., péntek | 13:02

A Hit és Fény közösség budapesti Búzavirág és kecskeméti Gödölye csoportja július 26. és augusztus 1. között Csépán táborozott – tájékoztatta szerkesztőségünket Csány Endre.


A missziós házban megrendezett tábor mottója az alábbi volt: „Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi LÁTTUK az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.” Izgalmas dolog ezt az igét kóstolgatni egy olyan társaságban, ahol vak emberek is vannak – írja Csány Endre, aki szerint ugyanilyen izgalmas dolog bevonni őket a fociba is, egyiküket játékosként, másikukat tudósítóként.


A fogyatékkal élők és segítőik számára is nagyon intenzív volt ez a hét, amelyet tánc, ének, móka, játék, kézművesműhely, lubickolás, evezés, foci töltött meg, de tábortűz és indiánkenyér is várta a a negyven résztvevőt. A táborlakók ellátogattak a kunszentmártoni helytörténeti múzeumba is, ahol némely tárgyat kézbe is vehettek, megtapinthattak.


„Azoknak valók ezek a táborok, akik szeretik az életet: a másikat, magukat; szeretnek nevetni, s nem ijednek meg más fájdalmától” – hangsúlyozza Csány Endre. – „Akik nem hibátlan, de tiszta, őszinte emberek közt szeretnének találkozni magukkal, a határaikkal, akár az árnyoldalaikkal is. S ez nagyon üdítő és egyben gyógyító élmény tud lenni.”

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria