Domonkos szerzetest szenteltek pappá Budapesten

Megszentelt élet – 2015. május 22., péntek | 15:10

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök május 9-én áldozópappá szentelte Tokodi László domonkos testvért a budapesti Rózsafüzér Királynéja-plébániatemplomban – tudatja a magyarországi Szent Domonkos-rend.

A korábban a domonkosok fenntartásában működő templomban megtartott ünnepen a magyar domonkos testvérek mellett jelen voltak lengyelországi és német rendtársaik is: Puciłowski József OP, a magyar általános vikariátus volt elöljárója, aki most Krakkóban él, valamint Johannes Bunnenberg OP, a teutón tartomány főnöke. László testvér családjával együtt ünnepeltek a Sarutlan Kármelita Rend, a Szociális Testvérek Társasága és a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás közösségeinek tagjai is. Ezenfelül számos domonkos nővér jött el az ország különböző részeiből, és Mátray Mária OP nővér vezetésével külön kórus tette még szebbé gregorián énekével a liturgiát.

A Prédikátor Testvérek Rendje, azaz a Szent Domonkos-rend magáért az igehirdetésért jött létre, és mivel az ige és a hit szentségeinek szolgálata papi feladat, így a rendnek papi jellege van. A domonkosok voltak az első olyan szerzetesek, akik – csakúgy, mint a püspökök – nyilvánosan hirdethették az evangéliumot, és így részesültek a püspökök prófétai szolgálatában. László testvér pappá szentelése így az igehirdetést segíti elő, amely ma már minden keresztény joga és kötelessége, de mindig a domonkosság különleges karizmája marad.

Tokodi László számára a papszenteléssel egy hosszú külföldi tartózkodásnak is vége szakadt, mivel rendi képzését Lengyelországban kapta. Poznańban végezte el az egyéves noviciátust, majd Krakkóban, a lengyel domonkosok filozófiai és teológiai kollégiumában folytatta hat évig tartó tanulmányait. Külföldi képzése a domonkos rend sajátosságainak jobb és mélyrehatóbb elsajátítását szolgálta, különösen is Aquinói Szent Tamás, a rend legkiemelkedőbb tagja filozófiai és teológiai hagyatékának megismerésére helyezve a hangsúlyt. A krakkói kolostorban csak domonkos testvérek tanulnak, így a tanulmányoknak kifejezetten domonkos arculata van. A rendben töltött első évek azonban nem csak tanulással telnek, mivel elsősorban ekkor alakul át az ifjú szerzetes prédikátor testvérré, és ekkor érik azok a hatások, melyek a rendi karizma elsajátítását teszik lehetővé számára.

László testvér a magyar domonkosok debreceni kolostorában kamatoztathatja majd mindazt, amit képzése ideje alatt elsajátított rendje hagyományából.

Fotó: Szent Domonkos Rend

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria