Dzsihadisták fenyegetik a jeruzsálemi keresztényeket

Kitekintő – 2015. július 1., szerda | 14:50

A közelmúltban röplapokat találtak Jeruzsálem keleti részének arabok lakta negyedében, amelyek a jeruzsálemi keresztényeket halállal fenyegetik, ha nem hagyják el a várost július 18-a, vagyis a ramadán vége előtt – adja hírül a Vatikáni Rádió.

Az iratok szerzője a magát Palesztinai Iszlám Államnak nevező eddig ismeretlen szervezet, melynek nyilvánvaló célja, hogy összefüggésbe hozza magát az Iszlám Állam terrorszervezettel. Az izraeli hatóságok jelentése szerint a röplapokon – melyeken az Iszlám Állam jelvénye is látható – halállal fenyegetik a keresztényeket, ha nem hagyják el Jeruzsálemet július 18-a, vagyis a ramadán vége előtt. Az üzenetben – amely fenyegetéseket tartalmaz Mahmud Abbász palesztin elnök részére is – a keresztényeket izraeli ügynököknek nevezik.

A jeruzsálemi egyház reakciója

A megfélemlítő célzatú röpcédulák megjelenésére azonnal reagált Michel Szabbah jeruzsálemi latin pátriárka és Szebasztiai Theodóziosz görög ortodox pátriárka is. „Nem tudni, ki terjesztette a röplapokat. Őszintén meg kell vallanunk, nem érezzük magunkon őrült csoportok nyomását” – nyilatkozta a Fides missziós hírügynökségnek Raed Abuszahliah atya, a jeruzsálemi karitász főigazgatója. „Ugyanakkor az eset aggodalmat váltott ki a keresztények egy részéből. Van, aki azt kérdezi: »Hogyan történhetett meg, hogy ezek az őrültek idáig elértek?«”

A muzulmánok is elítélik a dzsihadista fenyegetést

Raed atya azt is elmondta, hogy a muzulmánok már előbb reagáltak, mint a keresztények: sok muzulmán vezető elítélte a fenyegető röpcédulákat, és az mondták, elsőként fogják megvédeni keresztény testvéreiket, ha történik valami. Sok keresztény pedig kijelentette, soha nem hagyják el Krisztus földjét, ahol születtek. A jeruzsálemi karitász igazgatója felhívta a figyelmet, hogy e csoportokat a háttérben támogathatják, mint ahogy Irak és Szíria esetében történik. Lehet, hogy most valaki azt akarja, hogy a keresztények kiszolgáltatottnak és támogatásra szorulónak tűnjenek, nyilván nem minden érdek nélkül.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria