Edith Stein-emlékkiállítás nyílt Győrben – KÉPGALÉRIÁVAL

Kultúra – 2014. október 17., péntek | 13:35

Pápai Lajos győri megyéspüspök október 16-án ünnepélyesen megnyitotta az Edith Stein-emlékkiállítást a győri Zichy Ferenc Látogatóközpont káptalanházában – tájékoztat a Győri Egyházmegye.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Magyar Katolikus Kulturális Hetek kiemelt egyházmegyei rendezvényének számító kiállítás megnyitóján jelen voltak: Ternyák Csaba egri érsek, Robert Maria Pirastu kármelita elöljáró, aki a kiállítás Győrbe hozatalát lehetővé tette, Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, valamint Fodor János devecseri plébános.


Pápai Lajos megnyitóbeszédében felidézte egy szemináriumi emlékét: harmadéves kispap korában kapott egy Edith Stein-képet, mely épp olyan formában ábrázolta a szentet, mint e kiállítás sajtóanyaga. A megyéspüspök elmondta: nagy tiszteletet érez Edith Stein iránt, akinek élete rámutat arra, hogy a kereső ember értelmével talál rá Istenre, akit követni akar.

A főpásztor felelevenítette a szent életét, hangsúlyozva, hogy egy kiábrándult, közömbös ember számára is van út a hit felé: Edith Stein kármelita szerzetes lett, és rendi elöljáróinak biztatására szerzetesként is folytatta filozófiai műveinek írását. Pápai Lajos végül hangsúlyozta, Edith Stein élete és halála tanúsítja, hogy az igazság szabaddá tesz bennünket, az igazságért azonban szenvedni is kell.

Edith Stein zsidó származású filozófusnő, aki kármelita apáca, majd vértanú lett. Avilai Szent Teréz misztikus önéletrajzának hatására tért meg. 1922. január 1-jén megkeresztelkedett, majd 1934-ben belépett a kölni kármeliták kolostorába, ahol a Keresztről nevezett Terézia Benedikta nevet kapta. Auschwitzban halt meg 1942. augusztus 9-én.

II. János Pál pápa 1987. május 1-jén boldoggá, 1998. október 11-én szentté avatta, majd 1999. október 1-jén Európa társvédőszentjévé nyilvánította. A szent pápa példaként állította elénk Edith Stein tanítását: „A Keresztről nevezett Terézia Benedikta nővér mindnyájunknak mondja: »Ne fogadj el semmit igazságnak, ami szeretet nélkül van! És ne fogadj el semmit szeretetnek, ami igazság nélkül van!«”

Hegyi László helyettes államtitkár köszöntőjében történelmi és eszmetörténeti összefüggésbe helyezte a kiállítás témáját. Rámutatott: a 20. század biztatóan indult, ám végül az emberiség történelmének egyik legsötétebb századaként vonult be a történelemkönyvekbe. Pilinszkyt és Ortegát idézve hangsúlyozta, hogy a jelenleg iránytűjét vesztett, értékkereső Európában Edith Stein személye példaként szolgálhat mindannyiunk számára.

A J. S. Bach Adagio című művének előadásával záruló megnyitó után a házigazdák közös tárlatbejárásra és kötetlen beszélgetésre invitálták a vendégeket.

Fotó: Ács Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria