Egész szívvel: meghirdették az Ökumenikus Diákfilmszemle pályázatát

Kultúra – 2015. január 22., csütörtök | 9:11

Idén is meghirdetik az Ökumenikus Diákfilmszemle-pályázatot katolikus, református és evangélikus iskolák általános és középiskolás tanulóinak: a maximum nyolcperces alkotásokat május 6-ig várják a szervezők – tájékoztat az MTI.

Az idei kiemelt téma: „Egész szívvel” – Amikor valaki teljesen beleadja magát. Emellett bármilyen szabadon választott témát feldolgozhatnak a pályázók, tetszőleges műfajban, maximum nyolc perc terjedelemben. A pályaműveket két korcsoportban – 5–8. évfolyam és 9–13. évfolyam – bírálják majd el. Az alkotók vagy alkotócsoportok legfeljebb három filmmel pályázhatnak, egy iskolából több csoport is indulhat – közölték a szervezők.

A pályázóknak szakmai napot, filmes műhelymunkát és konzultációt szerveznek a budapesti Piarista Gimnáziumban március 28-án. A szemle nyilvános bemutatóját május 30-án tartják a Sapientia főiskola Auditorium Maximum termében. A vetítés után a zsűri értékeli az alkotásokat, kihirdeti a kategóriák győzteseit, és átadja a díjakat.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet, valamint a budapesti Piarista Gimnázium negyedik alkalommal hirdeti meg a diákfilmszemle-pályázatot, amelyről további részleteket a www.okudiakfilm.hu oldalon lehet olvasni.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria