Egri Érseki Palota Látogatóközpont

Kultúra – 2015. november 22., vasárnap | 11:02

Az alábbiakban közzétesszük az Egri Érseki Palota Turisztikai Központ közleményét.

A Látogatóközpont kiállítása bepillantást enged a püspök sekrestyéjébe, dolgozószobájába, kincstárába, képtárába és könyvtárába.

XVI. Benedek pápa szerint: „a művészet, természeténél fogva egyfajta felhívás a misztériumra, a szépség pedig a természetfeletti felé irányít bennünket. A szépség, amely a világegyetemben és a természetben található, illetve amelyet a művészi alkotások fejeznek ki, az emberi tudatot a végtelen felé szélesíti ki, út a transzcendencia, a végső misztérium, Isten felé.

A Bepillantás címet viselő egyházművészeti kiállítás öt teremből álló térsora újszerű módon, 21. századi köntösben mutatja be az Egri Főegyházmegye több évszázados szellemi és tárgyi örökségét.


Az érseki palota középső tömbjének első emeleti, díszudvar felé néző termeiben – az élményturisztikai trendekbe illeszkedő módon – az érdekességek mentén felépített, ugyanakkor sokrétű levéltári, történeti és művészettörténeti kutatásokon alapuló tartalmak révén kerülnek bemutatásra a műtárgyak. Az elsötétített, a fények által teremtett atmoszférával rendelkező termeken végighaladva az ismeretek átadását okostelefonos vezetés, interaktív eszközök és különleges installációk segítik, ezáltal nyerünk bepillantást a palota és lakói egykori életébe. A tematikákhoz kapcsolódó részletes szakmai tartalmak a kiállításban elhelyezett érintőképernyős terminálokon érhetők el. A bemutatás eszközei: tárgy köré vetített animált információs interaktív pult, interaktív terminálok, monitorok, okostelefonos vezetés.

Forrás és fotó: Egri Érseki Palota Turisztikai Központ

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria